Szerdára tovább nőtt az intenzív terápiára szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, a kommunikációs törzs legújabb jelentése szerint már 1412, nagyon súlyos állapotban lévő páciensről gondoskodnak ezeken a kórházi osztályokon. Az újonnan igazolt esetszám továbbra is hatezer feletti (6156) és 129, a fertőzéshez köthető elhalálozásról is tájékoztattak a hatóságok.
A legutóbbi jelentés óta több mint 41 ezer teszt eredményét dolgozták fel országszerte, az új esetekkel 952 803-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma az országban, közülük több mint 850 ezer személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A kommunikációs törzs szerint az igazoltan fertőzöttek közül 13 248 személyről gondoskodnak kórházakban.
Kovászna megye ismét sok, 54 új megbetegedéssel szerepel a napi összesítésben, ezzel térségünk fertőzöttségi mutatója 2,67-re nőtt, az eddig nyilvántartásba vett esetszám pedig a hétezerhez közelít. Hargita megyéből 41, Brassóból 229, Maros megyéből pedig 189 új esetet jelentettek szerdán.
Egy nap alatt 129 elhalálozás történt a fertőzöttek körében, a hatósági beszámoló szerint 70 férfiről és 59 nőről van szó, akik zöme más társbetegségekben is szenvedett.
Támogatják a patikai tesztelést
Közleményben jelezte szerdán a Romániai Gyógyszerforgalmazók Egyesülete, hogy megfelelően képzett személyzet segítségével kész biztosítani az antigén gyorstesztekkel való tesztelést a patikákban. A szervezet elnöke, Iulian Trandafir szerint Franciaország, Olaszország, Németország és Spanyolország példája azt igazolja, hogy az antigén gyorstesztek patikában történő felhasználása jó és követendő gyakorlat, amennyiben a tesztelést képzett személyek végzik. Ehhez az egészségügyi minisztérium felügyelete alatt, a közegészségügyi igazgatóságok és a romániai gyógyszerészkamara támogatásával, szervezett keretek között ki kell képezni a patikák személyzetét – teszi hozzá.
Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter egy nappal korábban jelezte, a közegészségügyi igazgatóságok révén a patikák ingyen kapnak majd COVID-teszteket, a tesztelési díjat pedig minden gyógyszertár maga szabja meg. A miniszter azt azonban nem tudta pontosan megmondani, mikortól kerülhet sor a gyógyszertárakban történő tesztelésre.
Kétmillió beoltott
A RO Vaccinare paltform szerint szerda délelőtt a COVID-19 ellen immunizált személyek száma elérte a kétmilliót Romániában. December 27-étől több mint hárommillió dózist adtak be, 1 millió 50 ezer személy már az oltás mindkét adagját megkapta.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.