Június elsejétől térhetünk vissza a normális kerékvágásba

2021. április 5., hétfő, Belföld

Minisztériumközi bizottság létrehozását javasolja Florin Cîţu miniszterelnök, amelynek az lesz a feladata, hogy előkészítse az ország „normális kerékvágásba” való visszaállását június elsejétől. A kormányfő ugyanakkor felhívást intézett a politikusokhoz és az egyházak képviselőihez, hogy segítsenek az oltási kampány felgyorsításában.

  • Fotó: gov.ro
    Fotó: gov.ro

Cîţu ezt hétfőn jelentette be a kormánypalotában tartott sajtótájékoztatóján. Kifejtette: június elsejére várható az első lépés annak irányába, hogy Románia visszatérjen a normalitáshoz. Mint mondta, a minisztériumközi bizottságban minden tárca képviselője helyet kap, ugyanakkor fontolgatják, hogy a szakszervezetek és munkáltatók is képviseltethessék magukat benne. A kormányfő szerint ebben a folyamatban lényeges szerepe van az oltáskampánynak, annak, hogy minél többen megkapják a koronavírus elleni vakcinát.

A miniszterelnök úgy vélte, az egy héttel ezelőtt bevezetett járványvédelmi intézkedések hatásosnak bizonyultak, már látszik az eredményük – jelentette ki. Mint fogalmazott, a járványhelyzet „stabilizálódott”, a napi esetszámok alakulása alapján megállapítható, hogy egy hete tart az úgynevezett platófázis. „Már látszik az intézkedéseink eredménye, ezek működnek” – fejtette ki.

Florin Cîţu ismertette, Romániának rendelkezésére fog állni a szükséges mennyiségű oltóanyag ahhoz, hogy május végére érje el az 5 milliót a koronavírus ellen beoltottak száma. Rámutatott, áprilisban és májusban 8,3 millió dózis koronavírus elleni vakcina kellene, hogy érkezzen az országba, így jövő hónap végére a beoltottak száma a legpesszimistább forgatókönyv szerint eléri az 5 milliót, az optimista várakozás szerint pedig akár a 6,3 milliót.

A miniszterelnök szerint nagyon fontos, hogy a politikusok, helyi és megyei vezetők, valamint az egyházak képviselői is kivegyék a részüket az oltási kampány népszerűsítéséből, hogy az emberek naprakész adatokkal rendelkezzenek az oltásról.

Florin Cîţu úgy véli, Romániának rendelkezésére fog állni a szükséges mennyiségű oltóanyag ahhoz, hogy július végére elérje a 10 milliót a beoltottak száma, hiszen a vártnál gyorsabb ütemben érkeznek az oltóanyagok, ehhez azonban arra van szükség, hogy az emberek kérjék az oltást, regisztráljanak az előjegyzési platformra. Ha 10 millióan megkapnák az oltást, a felnőtt lakosság 70 százaléka immunizálva lenne, ami lehetővé tenné a gazdaság szinte teljes megnyitását – nyomatékosította. Hozzátette, június közepére az egy nap alatt beadott oltások száma elérheti a 100 ezret.

Az oltási platformon regisztrált személyek száma jelenleg 767 ezer, közülük 442 ezren kaptak értesítést, és 64 százalékuk visszaigazolták az oltási időpontot – ismertette az aktuális adatokat a kormányfő.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 637
szavazógép
2021-04-04: Sport - Miska Brigitta:

A Sepsi OSK pont nélkül távozott Aradról (Labdarúgás, 1. Liga)

A már biztosan playoff-résztvevő Sepsi OSK elképzelés nélküli, hibákkal teletűzdelt játékkal 2–0 arányú vereséget szenvedett az Aradi UTA vendégeként az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában. A sepsiszentgyörgyi csapat ötödször kapott ki az idényben, másodszor idegenben, míg az aradi együttes a szezonban másodszor győzött hazai pályán, így három ponttal ünnepelhette 1100. első osztályú meccsét.
2021-04-05: Belföld - :

Egyre többen szorulnak kórházi kezelésre

Egy hét alatt 980-nal nőtt a kórházakban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma Romániában, míg a kritikus állapotban lévő, intenzív terápiás osztályokon kezelteké nyolcvannal emelkedett – derült ki a kommunikációs törzs hétfői jelentéséből. Eszerint országszerte 14 165 fertőzött szorul kórházi ellátásra, míg az intenzív terápián lévők száma elérte az 1478-t. Vasárnapról hétfőre 3611 új esetet jelentettek, így az eddig nyilvántartott esetszám már 978 ezerhez közelít, míg a gyógyultaké több mint 875 ezer fölé ugrott.