A megyeszékhelyi Sepsi-SIC 17 év alatti lány kézilabdacsapata folytatja rendkívüli sorozatát, ezúttal három újabb győzelemmel bővítette hibátlan mérlegét. Az Érték csoport odavágó-sorozatában a zöld-fehér mezesek győztek a Fogarasi ISK (38–13), a Temesvári Cîtu (38–24) és a Herkulesfürdő (39–18) ellen. A tornának a fogarasi Radu Negru Sportterem adott otthont április 2. és 4. között. A Carmen Cartaș irányította sepsiszentgyörgyi csapat a 2020–2021. évi szezonban továbbra is veretlen, mind a 13 mérkőzését megnyerte.
„Sikerrel vettük a bajnokság egyik fontos és megterhelő időszakát. Gratulálok a lányoknak, hogy motiváltak és koncentráltak voltak ezen a három mérkőzésen is. Nem volt könnyű, hiszen a játékosok nagy része a 19 év alatti csapatunkban is szerepel, ráadásul az elmúlt időszakban néhányan válogatott-összetartáson is részt vettek. Örülünk, hogy egészségesen zárták ezeket a kihívásokat, és jól kezelték a legutóbbi tornát. Még van egy lépés a nyolcaddöntőbe jutásig, amire intenzíven kell készülnünk, hogy sikerrel járjunk” – mondta Carmen Cartaș edző.
„Csapatuk jól teljesített, mindhárom mérkőzését megnyerte, így hatalmas lépést tett a döntő torna felé. Szeretnék gratulálni a lányoknak a határozottságukhoz, a komolyságukhoz és a meccsekhez való hozzáállásukhoz. Ezek az eredmények tükrözik a befektetett munkát és a kézilabda iránti szenvedélyt. Gratulálok a szakmai stábnak, és sok sikert kívánok a folytatásban” – nyilatkozta Sorin Popica, a Sepsi-SIC kézilabda-szakosztályának vezetője.
A Sepsi-SIC az Érték csoport rangsorának első helyét foglalja el 30 ponttal, a sepsiszentgyörgyi együttest követi a Brassói Corona (25), a Temesvári Cîtu (24,5), a VSK Csíkszereda (12,5), a Fogarasi ISK (8) és a Herkulesfürdő (4). A visszavágó-sorozatra május 20. és 22. között kerül sor, majd a négy Érték csoport első két helyezettje szerepelhet az országos bajnokság nyolcas döntőjében. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.