Az Európai Parlament európai alapjoggá tenné a megfelelő lakhatást, annak költségeit pedig a törvény erejével korlátoznák. Emellett uniós célként határoznák meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ra minden tagállamban.
A 352 szavazattal, 179 ellenszavazat és 152 tartózkodás mellett január 21-én elfogadott állásfoglalás szerint „a megfelelő lakhatáshoz való jog alapvető emberi jog, amelyet a nemzeti és az európai jognak is el kellene ismernie”.
A megfelelő lakhatás fogalmába többek között a tiszta és jó minőségű ivóvizet, a megfelelő és méltányos higiénés körülményeket, valamint a szennyvíz- és vízhálózatok meglétét is beleértették. Véleményük szerint kötelező és legalább az Egészségügyi Világszervezet iránymutatásaihoz igazodó minimumkövetelményeket kellene bevezetni az Európai Unióban az egészséges otthonokra, köztük a beltéri levegőminőségre. A képviselők felszólították az Európai Bizottságot és a tagállamokat, hogy a házfelújításokra vonatkozó előírások között fordítsanak kiemelt figyelmet a kibocsátáscsökkentésre és a lakások energiahatékonyságának növelésére.
Az állásfoglalás uniós célkitűzésként határozná meg a hajléktalanság felszámolását 2030-ig. Emellett fenntartaná a hajléktalanság kialakulását megelőző és a hajléktalanok védelmét szolgáló, a koronavírus-járvány miatt bevezetett rendkívüli intézkedéseket, különösen a kilakoltatási moratóriumot, az energiaellátás folyamatos fenntartását és az ideiglenes elhelyezés garantálását. A képviselők emellett felszólították a tagállamokat, illetve a regionális és a helyi hatóságokat, hogy fogadjanak el jogszabályt a bérlők és a saját lakásukban élők jogainak védelmére. Véleményük szerint a lakhatás akkor nevezhető megfizethetőnek, ha az azzal összefüggő költségek rendezése után a lakónak elegendő forrása marad az egyéb alapvető kiadásokra. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.