Támogatják a törökországi menekülteket

2021. április 8., csütörtök, Világfigyelő

Az Európai Bizottság (EB) hamarosan javaslatot fog tenni a Törökországban tartózkodó menekültek, illetve a befogadó közösségek további támogatására – közölte Ursula von der Leyen, az EB elnöke kedden Ankarában, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdoğan török államfő fogadta őt és Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét.

Von der Leyen a Michellel tartott közös sajtótájékoztatóján kiemelte: a támogatás fő prioritásai az alapvető humanitárius szükségletek, az oktatás és az egészségügyi ellátás lesz. Ugyanakkor rámutatott: az EU-s támogatásnak a jövőben egyre inkább lehetővé kellene tennie, hogy a menekültek maguk tudják előteremteni a megélhetésüket. Aláhúzta, hogy a támogatás egyrészt Európa szolidaritásának a jele, másrészt befektetés az EU és Törökország kölcsönös stabilitásába. A kilátásba helyezett javaslat nemcsak Törökországra, hanem Jordániára és Libanonra is vonatkozik majd.

Von der Leyen az illegális bevándorlással kapcsolatban egyúttal arra hívta fel a figyelmet, Brüsszel azt várja Ankarától, hogy tartsa magát a 2016-os migrációs paktumban rögzített vállalásaihoz, beleértve a menekültek visszafogadását a görög szigetekről. Azt is nyomatékosította, hogy a jogállamiság, illetve az emberi jogok tisztelete szerves részét kell hogy képezze az EU és Törökország kapcsolatának. Leszögezte: Törökországnak tiszteletben kell tartania a nemzetközi ember jogi szabályokat, amelyek mellett egyébként is elkötelezte magát az Európa Tanács (ET) alapítótagjaként.

A brüsszeli testület elnöke mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Törökország március 20-án kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az ET égisze alatt elfogadott isztambuli egyezményből. Elmondta, hogy intenzív vitát folytattak Erdoğannal az ügyről, mert szerintük a jelen helyzetben ez nem jó jelzés sem az EU–török kapcsolatok tekintetében, sem általában véve.

Charles Michel hangsúlyozta, hogy az EU kész konkrét és pozitív napirendet kialakítani Ankarával. Ennek egyik pillére a gazdasági együttműködés lenne – mondta, jelezve, hogy az Európai Tanács már megkérte az EB-t, hogy kezdje meg az előkészítő munkát. Az unió nyújtja a kezét, és Ankarán áll, hogy meglátja-e ebben a lehetőséget – fogalmazott Michel. Ugyanakkor üdvözölte, hogy Törökország és Görögország között újraindultak a tárgyalások a vitás ügyek rendezése érdekében.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2021-04-08: Világfigyelő - :

Menesztették az egészségügyi minisztert (Csehország)

Andrej Babiš cseh kormányfő menesztette tisztségéből Jan Blatný egészségügyi minisztert tegnap. A szaktárca új vezetője Petr Arenberger, a prágai Vinohrady kórház eddigi igazgatója lett.
2021-04-08: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Rendhagyó és rekorddöntő síszezon volt Sugásfürdőn

A tegnapi havazás ugyan ismét javít a hóviszonyokon, de erre a két-három naposra becsült áprilisi télre már nem indítják be a felvonót Sugásfürdőn – aki tehát nagyon fel akarja jegyezni, hogy április 8-án vagy 9-én is sízni tudott Sepsiszentgyörgy üdülőtelepén, a lesiklásért fel kell gyalogolnia 250 méternyit a kis pálya tetejére. Az idei rendhagyó télen így is több rekord megdőlt már: habár a vártnál nagyjából egy hónappal később rajtolt és februárban szinte véget is ért, a síszezon végül április elsején zárt – ilyenre a pálya fennállása óta még nem volt példa –, és közönsége is nagyobb volt az eddigieknél.