Huszonharmadik nemzeti estjét tartotta meg a Zöld Nap Egyesület április 1-jén a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színháztermében. Ezúttal Grúzia kultúrájával, szokásaival ismerkedhettek meg a résztvevők a huszonnégy éves Ana Jgerenaia interaktív bemutatója révén.
A járványügyi előírások betartásával szervezett grúz nemzeti est több mint ötvenfős közönségét Ráduly Attila, a Zöld Nap Egyesület elnöke köszöntötte, aki többek között kiemelte, hogy Grúziát második alkalommal sikerül bemutatniuk. Ana Jgerenaia önkéntes május végéig tevékenykedik a Zöld Nap Egyesületnél.
Ana Jgerenaia bemutatóját – melyet Sebestyén Henrietta, a civil szervezet tagja tolmácsolt – az ország történelmi és földrajzi jellegzetességeinek leírásával kezdte, majd látványosságait, népviseletét, szokásait, élővilágát és híres személyiségeit ismertette. A résztvevők többek között megtudhatták, hogy a lakosság túlnyomó többsége a grúz ortodox egyházhoz tartozik. A vallási identitás erős kulturális tényező, amely meghatározza az uralkodó társadalmi értékrendet. A legfontosabb ünnepek témaköre kapcsán kiderült, a grúzok kifejezetten szeretik a különböző ételkülönlegességek köré épülő fesztiválokat. A legfontosabb nemzeti ünnepük a május 26-i függetlenség napja és a március 9-i győzelem napja. Az ország fővárosában, Tbilisziben a győzelem napján izgalmas programok zajlanak a táncolástól a menetelő zenekarok fellépéséig, de virágot szokás helyezni ilyenkor az örök lánghoz és a park emlékművéhez is.
A videóbejátszásokkal színesített előadás egyik meglepetéseként Ana grúz nyelven egy csodálatos verset szavalt el, majd rövid kvízjátékra is sor került. Az est végén a jelenlévők kérdéseket tehettek fel az előadónak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.