A Szociáldemokrata Párt (SZDP) benyújtotta tegnap a Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter elleni egyszerű indítványt. Alfred Simonis, a szociáldemokraták képviselőházi frakciójának vezetője rámutatott, valószínűleg precedens nélküli, hogy egy miniszter ellen két egyszerű indítványt is benyújtanak ugyanazon parlamenti ülésszakban, de – tette hozzá – bár voltak még miniszterek, akik „alaposan belezavarodtak feladataikba”, Vlad Voiculescu mindenkit megelőz ezen a téren.
„Azt szeretném üzenni a MRSZ-s, NLP-s, RMDSZ-es kollégáknak, a nemzeti kisebbségek képviselőinek, hogy amikor majd a Vlad Voiculescu elleni indítvány ellen szavaznak, gondoljanak arra, hogy akár az ő édesanyjuk, édesapjuk, nagyapjuk vagy gyermekük is ott lehetett volna a Foişor Kórházból kutyaként kitett páciensek között, akikről az egészségügyi miniszter azt állította, hogy boldogok voltak” – fejtette ki Alfred Simonis a plénumban, amikor bejelentette az egyszerű indítvány benyújtását. Az indítvány aláírói szerint a megfelelő közegészségügyi intézkedések hiányában Románia elvesztette az ellenőrzést a koronavírus-járvány felett, és mindez „a Foişor Kórháznál tapasztalt drámai helyzettel csúcsosodott ki”, amely bebizonyította, hogy „az egészségügyi miniszter számára egyáltalán nem fontos a páciensek élete és biztonsága”.
Az SZDP felrója a miniszternek – többek között – az intenzív terápiás ágyak számának növelése terén vallott „súlyos kudarcot”, és őt hibáztatja a tesztelés nem megfelelő megszervezése miatt, valamint azért, hogy nem vonták be a folyamatba a családorvosokat is.
Lucian Bode belügyminiszter tegnap reggel úgy nyilatkozott: egyáltalán nem tartja rendjén valónak azt a módot, ahogy elköltöztették a Foişor Kórház betegeit, de az erre vonatkozó döntést nem az egészségügyi minisztériumban hozták meg, mint ahogy a belügyminisztérium katasztrófavédelmi igazgatóságában sem. A szaktárca vezetője beszélt azokról a nyilvánosságra került képsorokról is, amelyek tanúsága szerint egyik pácienst a hozzátartozók autójának csomagtartójában szállították el. Bode azt mondta: a beteg, a hozzátartozók és az ügyeletes orvos között megegyezés volt erről, az autót pedig úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen a páciens szállítására. Hozzátette ugyanakkor, hogy bármi is legyen az oka a késlekedésnek, a péntek esti eset többé nem ismétlődhet meg. A betegeket sorra, mentővel kellett volna elköltöztetni – szögezte le Bode.
Vlad Voiculescu miniszteri tevékenysége a koalíción belül is feszültségeket okoz, Ludovic Orban felvetette az egészségügyi miniszter leváltásának lehetőségét is. A Nemzeti Liberális Párt elnöke szerint Vlad Voiculescu miniszter tisztégben tartása kizárólag a MRSZ–PLUS politikai felelőssége, az NLP azonban „aggodalommal követi” a minisztériumnál történteket, annál is inkább, hogy a járványhelyzet miatt ez a tárca van kitéve a legnagyobb megpróbáltatásoknak, és a járvány harmadik hullámának közepén nagyok az elvárások a tárca vezetésével szemben. Orban kiemelte, az egészségügyi minisztérium kapcsán már „nagyon sok probléma” felmerült, ezért „alapos” és „objektív” vizsgálatra van szükség, illetve amennyiben nem áll be „számottevő javulás” a minisztérium tevékenységében, a tárcavezető leváltása is szóba jöhet. Újságírói kérdésre válaszolva az NLP elnöke azt mondta, meglátása szerint nem vezet a koalíció felbomlásához, ha a miniszterelnök az egészségügyi miniszter menesztése mellett dönt.
A MRSZ–PLUS szövetség azonban hallani sem akar Voiculescu menesztéséről. A kormánykoalíció „megy tovább”, és Vlad Voiculescu miniszter az egészségügyi tárca élén marad – jelentette ki Dan Barna, a MRSZ–PLUS társelnöke a koalíciós pártok egyeztetését követően. „A tárgyalás nem a leváltásokról szólt, hanem arról, hogy miként lehetne javítani a kommunikációt kormányon belül, a minisztériumok között, hogy sokkal világosabbak legyenek az üzenetek, illetve hogy az olyan döntéseket, mint például a Foişor Kórház kiürítését érintő volt, idejében meg lehessen vizsgálni” – fogalmazott. Dan Barna leszögezte, a Foişor Kórház COVID-kórházzá alakítására vonatkozó döntés „technikai szempontból helyes volt és szükséges”, azokat terheli a felelősség a kialakult helyzetért, akik megszervezték az egészségügyi intézmény kiürítését.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.