A koronavírus elleni oltás jelenti az egyetlen megoldást arra, hogy az emberek fesztiválokra, a tengerpartra, színházba vagy külföldre menjenek és a vendéglőket nyitva lehessen tartani – jelentette ki Florin Cîţu kormányfő hétfő esti és tegnapi nyilatkozataiban. Hangsúlyozta, hogy a járvány harmadik hulláma az országos karantén bevezetése nélkül kezdett csökkenni, és kifejtette: most arra törekednek, hogy kiiktassák az oltásellenes hangokat, mert ezek aláássák a normalitáshoz való mielőbbi visszatérésre irányuló erőfeszítéseket.
Elmondta: tavaly két hónapig le volt zárva a gazdaság, és a vészhelyzet sem oldott meg semmit, csak késleltetett bizonyos dolgokat. „A tavaly erre az oltásra vártunk, amely nagyon hamar meg is jelent. Nagyon gyorsan visszatérhetünk a normalitáshoz. Csak el kell mennünk oltásra. Ez az egyetlen megoldás” –
hangsúlyozta.
Florin Cîțu leszögezte: az első lazítások akkor következhetnek be, amikor 5 millió állampolgár, azaz az aktív lakosság 35 százaléka be lesz oltva, aminek szerinte június elsejéig meg kellene valósulnia. Kolozs megyében a lakosság 30 százaléka be van már oltva, Bukarestben pedig 20 százaléknál tartanak – tette hozzá. A nyilvános helyeken való kötelező maszkviselést előíró intézkedés feloldásáról 70 százalékos átoltottság esetén lehet szó.
A kormányfő közölte, hogy tárgyalt a vendéglősökkel is, és bár ez ügyben még nem született döntés, ő azt javasolta, hogy amennyiben egy vendéglő teljes személyzetét beoltatja, nyitva tarthat akkor is, ha a településen magas a fertőzöttség. Véleménye szerint a nagy vállalatoknak is be kellene oltatniuk teljes személyzetüket, hogy megszűnjenek a gócpontok. A magáncégeknél kialakított oltóközpontokban az alkalmazottak családtagjait is immunizálni lehetne, sőt, bármely helybeli lakost is, ha az adott településen nem létezik más oltóközpont.
Florin Cîţu a gazdaságról is beszélt, azt mondta, hogy Romániának „gyorsan”, vagyis a következő négy évben lépnie kell a versenyképes, digitális gazdaság irányába, mert versenyképes gazdaság nélkül minden csak „populista ígéret”. A kormányfő szerint nem várni, hanem vonzani kell a befektetőket – kihasználva a Standard&Poors „nagyon jó” minősítését –, emellett pedig meg kell szüntetni a közpénzek pazarlását és ellenőrzés alatt kell tartani az állami kiadásokat. Megerősítette: nem terveznek adóemelést, de az adóelkerülés csökkentése érdekében mihamarabb csatlakoztatni szeretnék az adóhatóság szerveréhez a pénztárgépeket, és be szeretnék vezetni az e-számlázást.
Ami az egészségügyi minisztériumban előállt helyzetet illeti, a kormányfő azt állítja: az általa is jó orvosnak tartott Andreea Moldovan államtitkár menesztésének nem a karanténszabályokat módosító rendelet volt az oka, hanem inkább az, hogy „ebben az esetben lábbal tiporták a törvényes eljárást”. Vlad Voiculescu volt tárcavezető azon állítását, hogy a valósnál kevesebb koronavírus-fertőzést és ezzel kapcsolatos elhalálozást jelentettek, ki fogják vizsgálni, és az eredményt nyilvánosságra hozzák – ígérte.