Nem csak tárcavezető kellene

2021. április 22., csütörtök, Máról holnapra
Mózes László

Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – bizony, e karcos mondásra gondolhat a hírolvasó a kormány első politikai válságát követően. Sok hűhó semmiért. Lelkendezés, öröm helyett így inkább csendes visszafogottság, netán egy sóhajtás keríti hatalmába, pedig kedden késő este kiegyeztek a koalíciós pártok, s vezetőik közölték az örömhírt, miszerint a jelenlegi kormányfő, Florin Cîţu továbbra is élvezi a partnerek támogatását s folytathatja a kormányzást. A sértett fél, az MRSZ–PLUS szövetség is megbékélt, és újabb egészségügyi minisztert jelölt. 

Persze egy elhúzódó válság még a jobboldalinak mondott kormánypártok szavazóit is felháborította volna, hát még az állandóan vicsorító kritikusokat, ám a mostani kiegyezésnek mégsem lehet igazán örülni, mert a politikai történések háttere továbbra is homályos, még most, világjárvány idején is. Annyi látszik bizonyosan, hogy a régi tisztségviselőket újakra cserélik, s ha egy-egy tárcánál ennél több is sikeredik majd, hát az bizony már megvalósítás lesz. 

Eközben egyértelmű, hogy politikai acsarkodásra már nem vevő az ország lakossága, a nagy szavak és hangzatos ígéretek koalíciós kormányától végre megoldásokat, tetteket várnak: az eddiginél jobb életminőséget, korszerű oktatást, jobb egészségügyi ellátást, tervezhető jövőt morzsák és cirkusz helyett.

Ám a koalíciós megállapodáshoz fűzött „bizalomerősítő” kiegészítés szövege nem más, mint egy nevetséges, infantilis politikai szö­veggyűjtemény, amolyan viselkedési útmutató, mely megszabja a feleknek, miképp illendő megnyilvánulni egy pártkoalícióban. Egy hét szembefeszülés után ez halovány eredmény, hiszen senki sem kíváncsi a választékos, ám üres fogalmakra, mert a kormánypártok iránti bizalom folyamatosan apad, és nem csupán azért, mert nem látszik még a járványból kivezető út. Ezt megmutatni egyébként az új egészségügyi miniszter feladata is lesz, akit már a tegnap este be is iktattak. A menesztett Vlad Voiculescu székét Ioana Mihăilă egészségügyi államtitkár foglalja el, aki pártszövetségének színeiben tavaly Nagyvárad polgármesteri tisztségére is pályázott. Negyvenéves nagyváradi endokrinológus főorvos, bevallása szerint 2018 óta aktívan politizál, s az MRSZ–PLUS közlése szerint jó orvosi tanulmányi eredményekkel rendelkezik, falvakon is szervezett ingyenes orvosi ellátást nyújtó karavánokat, s 2011 óta orvos férjével együtt magánpraxist működtetnek. 

Az fontos, hogy járványidőben szakmabéli, lehetőleg orvos álljon az egészségügyi tárca élén, más kérdés, hogy lehetne ismertebb, tekintélyesebb is. Vélhetően a járványhelyzet mérséklésére, illetve a közegészségügyi rendszer fejlesztésére fog majd figyelni, s nem az állami pénzek magánpraxisokba történő irányítására, miként azzal egyik korábbi, rövid szolgálati idejű liberális elődje, Victor Costache sebész is próbálkozott. Ám mint minden válsághelyzetben, most is az látszik, hogy egy-egy miniszter még csak kerül valahogy, ám hiteles, következetes és vállalható politikai vízióval rendelkező államférfi – természetesen hölgy is lehetne – már alig.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2021-04-22: Kármentő - Mózes László:

Az időkapszula üzenete

Nem az a hír, hogy időkapszulát, vagyis korabeli dokumentumot találtak egy erdélyi templomban, hanem az, hogy a felbukkanó üzenet olyasfajta összefogásról tanúskodik, mely ma is példaértékű. 
2021-04-22: Közélet - Iochom István:

Hitelhez folyamodik az önkormányzat (Kézdivásárhely)

Hitelvonalat nyit Kézdivásárhely önkormányzata, hogy az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrészt fedezni tudják. Kézdivásárhely helyi tanácsa a múlt héten fogadta el a város idei költségvetését, és noha a tavalyhoz képest több pénzből, hetvenmillió lejből gazdálkodik az önkormányzat, és a költségvetés több mint felét beruházásra fordítják, a megnyert tíz európai uniós pályázathoz szükséges önrész jelentősen megnöveli a kiadásokat. Bokor Tibor polgármester javaslatára a döntéshozó testület beleegyezett, hogy az önkormányzat hitelvonalat nyisson.