Grafikai munkásságának egy jelentős részét nem a galériák és különböző más enteriőrök falaira készítette elsősorban, illusztrációit irodalmi művek láncolatában jelentette meg, hogy a gyerek vagy a felnőtt a könyvet nemcsak írott, de képi mondanivalója által is tudja értékelni. Életművét tudatosan végigkísérte az a meggyőződés, hogy a sorokba fogott líra, illetve próza a rajzi karakterek által mélyül el még jobban, hogy a betűk sokaságának grafikája a mellékelt illusztráció fennköltségével válik élményszerűbbé. Időskori bevallása szerint, egészen kisgyerekként, még az iskola megkezdése előtt előbb az olvasást kedvelte meg, és ebből indult a rajzolási tehetség kibontakozása, a világ rajzi felfedezése.

Külön büszkék lehetünk rá, mert tájainkon látta meg a napvilágot 1937-ben Erdővidéken, Baróton, noha a család Köpecen élt. Ő maga is gyermekkorából erre a történelem során többször megviselt székely falura emlékezett szívesen. Értelmiségi családban nevelkedett, így az olvasás modellje őt is kiváncsivá tette a betűk, a mesék, balladai történetek beszippantása iránt. És az érdeklődésssel olvasó gyerek ceruzát ragadva rögzítette könyvélményeit. Mindenféle papírra rajzolt, ami keze ügyébe került, még a hivatali dokumentumpapírosok tömkelege is a kis Líviusz rajzaival „cirkálódott”, édesanyja ugyanis gépírónő volt egy helyi ügyvédi írodában, ahol volt papír bőven. Ez a nem kis bosszúságot okozó csínytevése családi legendaként ívódott bele, és ezt a személyes élményét nemrég a Karinthy Frigyes által magyarra fordított Metta Victoria Fuller amerikai írónő az Egy komisz kölyök naplójából című sikeres könyve alapján készített rajzfilmsorozatába is becsempészte.

A kis magyar világ örömtelisége után, 1944-ben a közelgő háborús front elől az anyaországba telepedtek ki, és Sopronban állapodtak meg, itt járta a tehetséges gyerek az iskoláit, majd a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumba került, 1956-tól pedig a Képzőművészeti Főiskolán mélyítette el rajztudását, művészetek iránti érdeklődését. Itt 1962-ben diplomázott Kmetty János és Ék Sándor tanítványaként és még abban az évben megjelent első könyvillusztrációja. Számos tanulmányutat tett Nyugat-Európában, neves galériákban vehetett szemügyre világraszóló mesterműveket.

Carmina Burana (1998), színezett linóleummetszet Forrás: mmakademia.hu

A könyvillusztráció vállt fő alkotói megnyilvánulásává, számos általa nagyra becsült író, költő műveinek mondanivalóját szemléltette egyedi rajzkészségével, tusrajzokkal, litográfiákkal, rézkarcokkal. A rajzfilm adta lehetőségekkel is élt, a Magyar Televízió számára animációk sorozatát készítette nem kevés iróniával, humorral, értékhordozó élményeket nyújtva nézőinek, kortól függetlenül. Alkotásaival nem egy elvont, absztraktizált, gondolatok mögött megbúvó képiséget követett, hanem a klasszikus vonulatú, közérthető, de ugyanakkor mély, az élet különböző szegmenseiből kiragadott mókás vagy éppen komor állapotokat. Mintegy hatvanévnyi alkotói pályáját számos díjjal honorálták, melyek közül a Velencei Grafikai Biennálé épp 50 éve kapott aranyérmét, Munkácsy-, Szép Magyar Könyv-, Érdemes művész, Kossuth-díj és a Nemzet Művésze kitüntetést emeljük ki. Szülővárosa sem feledkezett meg róla, néhány éve az ő nevét vette fel a városi könyvtár, mely méltó jele annak, hogy nem csak írókról, költőkről, de a műveiket gondos átéléssel illusztráló grafikusról is el lehet nevezni egy ilyen gondolatőrző, szellemi tárházat.

Saját vallomása, mely szerint: „Utazóféle vagyok. De sohasem csak átutazó. Arra vágyom, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén” – végigkísérte a mindig másokat gazdagító életét. Most meg földi tollszárát végleg letéve, az égiek látásmódját gazdagítja utánozhatatlan, unikális „cirkálmányaival”. Nyugodjon békességben.

Sántha Imre Géza