Van olyan, hogy elalszom egy film közben, aztán hajnalban csak megébredek, de arra már a gyilkost rég elkapták nélkülem, sőt, az is lehet, hogy már másik adón vagyok, ahol egy szuper fogyasztószert vagy a legújabb és persze legjobb porszívót reklámozzák, mert közben ráfeküdtem a távirányítóra.
Éjszakai ember voltam világéletemben, most sincs ez másképp, későig fent vagyok, de az elalvás valamiért csak a tévé hangjaira sikerül. Legalábbis egy ideje. Pedig olvasni is szoktam, becsszó, de amikor kezdenek összefutni a sorok, leteszem a könyvet, katt a tévére, és jöhet egy film. Vajon miért? Mert kellenek a hangok? Ezek persze beépülnek az álmomba, és nagyon sunyin irányítják a történetét. Amit másnap próbálok megfejteni, próbálom összerakni az éjjeli hangokat. Mert nem mindegy, hogy mik épültek be az álmomba. (Bonyolódik, nem?) Ilyenkor már majdnem elhiszem, hogy tényleg akár idegen nyelveket is lehet így tanulni. Hogy az ember alvás közben nyelvleckéket hallgat, és azok megtapadnak. Hm, ki tudja?
Mindenképp érdekes, hogy miért kellenek a hangok. Pedig van, akivel, akikkel beszélgetnem, és ha nincs, magammal is jól eldumálok. Rendesen, megadva a módját, hangosan. Szóval… És mégis, elaludni csak a hangokkal tudok. Na, ezt egy pszichológus biztosan megmagyarázná, de inkább kihagyom. Ki tudja, mik derülnének ki…
Lehet, hogy ez is csak ennek a mostani „vírusos” helyzetnek a hozadéka, mint annyi minden más? Nem ér kellő mennyiségű, minőségű impulzus, inger? Túl régóta tart, és egyre nagyobb a csend? Nem az a jófajta, amelyre igen gyakran áhítoztunk, és nagyon is szükséges, hanem ez a mostani bágyasztó, alattomosan fojtogató, szűnni nem akaró féle-fajta csend. Ezt nem mi kértük, a nyakunkba szakadt, és nem tágít.
Mostanában egyre több mindenre keressük, várjuk kétségbeesetten a magyarázatot, tehetetlenül bódogtalankodunk egymás és magunk körül, és mintha kezdenénk elügyetlenedni. Fáradunk, fásulunk, egyre nagyobb energiákat követel a valamiféle szinten maradás. Persze, az életösztön nem hagy cserben, ezzel mégis van némi szerencsénk. Csak a csend lassan nagyobb a csendnél. Nem kellene ezt is megszokni.
Na, így keresem én a magyarázatot arra, hogy miért van szükségem az elalvás előtti hangokra. És keresem napi szinten a megoldásokat, fejlesztgetem a túlélési stratégiákat. Mint, gondolom, mindenki. Van, amikor sikerül, és vannak kudarcosabb napok. Nem adom fel, még csak azért sem! És jut eszembe, csak rajtam múlik, hogy milyen hangokat programálok be elalvás előtt. Csak ne feküdjek rá a távirányítóra!
Na, ma kipróbálom.
