Mozgássérültként élni Kézdivásárhelyen, de hogyan?

2021. április 23., péntek, Nyílttér

„Nekem az lett a sorsom / Soha ne adjam fel / Mit mások könnyen megkapnak / Azért harcolnom kell” (Kasza Tibor)

  • Egyike a kevés jó példának Kézdivásárhelyen. Iochom István felvétele
    Egyike a kevés jó példának Kézdivásárhelyen. Iochom István felvétele

Mozgássérült vagyok születésem óta, sok mindenen mentem keresztül, de szüleim, nagyszüleim és gyógytornászom segítségével megtanultam elfogadni állapotomat és küzdeni azért, hogy boldogulni tudjak az életben. Hosszú ideig jártam gyógytornára, úszásra Sepsiszentgyörgyre azért, hogy javuljon az állapotom és viszonylag teljes életet tudjak élni.

Nagyon szerettem mindig tanulni, olvasni, és számomra nem is volt soha kérdés, hogy a tanulás jelenti majd a boldogulást az életben. Nagyon szeretem az angol nyelvet és úgy általában a nyelveket, az irodalmat. A román nyelvet is tökéletesen beszélem és szeretem, középfokú angol nyelvvizsgám van, és pszichológia-tanfolyamot is végeztem, hátha sikerül valamit elérni az életben vagy segíteni valakinek tudásom átadásával.

Nagyon szeretem a gyermekeket is, szívesen foglalkozom velük, de sajnos ma már a tanítás sem a régi, nincs kitartás a gyermekekben, az első nehézség után megtorpannak és feladják a tanulást. Sajnálom őket, mert felnőnek egy olyan társadalomban, amelyet a számítástechnika világa ural, és ez nem jó nekik. Nyomkodják a telefont, virtuális világban élnek, nincs meg a szerepjáték, az olvasás élménye az életükben, ami miatt nem alakul ki az érzelmi intelligenciájuk, keveset mozognak, és egy ingerszegény környezet nehezedik rájuk nap mint nap. Most pedig bele vannak kényszerítve az online tanulásba, ami (szerintem) nem tudja helyettesíteni a tanár-diák kapcsolatot. Nagyon szívesen tanítanék, mert a gyermekek önzetlenül elfogadnak és szeretni tudnak, de sajnos nem lehet. Egyesek azt mondják, nincs megfelelő végzettségem – a tudás és a szeretet nem elég, kell egy kis protekció is, hogy finoman fogalmazzak.

A mozgássérültek jogait a 2006/448-as törvény fogalmazza meg és védi, de a baj az, hogy senki sem alkalmazza vagy tartja be az előírásait.  Ha nem harcolsz a jogaidért, senki sem siet a segítségedre. Én megtanultam küzdeni, de falakba ütközöm, és erőfeszítésembe kerül, hogy valamit el tudjak intézni, ami törvénybe van foglalva és jár nekem.

Nehezen mozgok, ezért rá vagyok utalva az autóra, de nem kívánom senkinek azt a küzdelmet, amit most másodszor folytatok azért, hogy hajtási jogosítványt tudjak szerezni. Egy sofőriskola már átvert, kihasználta, hogy sérült vagyok, belekerült egy csomó pénzbe, és végül fel kellett adnom, mert anyagi okok miatt nem tudtam folytatni.

Küzdelmem viszont tovább folytatódott a hatóságokkal és a bürokráciával. Sérültségemnek megfelelően átalakíttattam a saját új automata autómat, és utánajártam, hogy megkapjam a jóváhagyást, hogy azzal tanuljak vezetni, de sajnos nem mindenki hajlandó arra, hogy mozgássérültet oktasson. Amikor végre erre is megtaláltam a megfelelő személyt, azzal szembesültem, hogy hiába használom saját autómat és veszem bele én a benzint, mégis ugyanakkora összeget fizetek egy foglalkozásért, mint az, aki a sofőriskolás autót koptatja. Az a kérdésem, kedves embertársaim, hogy egy mozgássérült, aki havi 375 lej állami segélyt kap, ebből az összegből mit tud csinálni? Eszik, számlákat fizet vagy vezetni tanul, de csupán csak három­órányit, mert többre nem futja...

Több mint egy éve van ez a pandémia, nem vagyok vírustagadó, mert én is veszítettem el a vírus miatt számomra nagyon kedves személyt, de sokallom, hogy most mindent arra fogunk, és nem lehet normálisan élni.

Elveszítettem félnormás állásomat, mert válság van, és nem kell a nadrág senkinek, de nekem nem volt közöm a nadrágokhoz, nyelvtanárként dolgoztam a cégnél. Vagy már a nyelvtudás sem kell, mert nem szállítják a nadrágot külföldre?

Számomra ezek mind megválaszolatlan kérdések. Egy éve keresem az új állást, de sajnos egy mozgássérült ember nem kell sehova senkinek, habár a cégeknek kötelességük lenne alkalmazni sérült személyt, és hasznuk is van utána, mert akkor nem fizetnek bizonyos illetékeket.

Nagyon szeretem szülővárosomat, Kézdivásárhelyt, de oda jutottam, hogy nem szívesen megyek ki, mert nehéz jönni-menni két bottal, és egy üzletbe vagy intézménybe sem tudok bemenni a magas küszöbök vagy lépcsők miatt, sehol sincs egy korlát, ami segítene egy kicsit. Nagyon rossz érzés ez, és ha megállok kint, hogy megvárjam édesanyámat a gyógyszertár vagy az üzlet előtt, kéregető koldusnak néznek. Sajnos előfordult.

Nem szeretnék ide jutni, hogy kéregetnem kelljen. Dolgozni szeretnék valahol, mint mindenki más, és képességeimhez mérten segíteni másokon, normális életet élni, autót vezetni. Nagyon elegem van már a kiszolgáltatottságból, hogy mindig kérjem valakinek a segítségét a legegyszerűbb bevásárláshoz vagy ahhoz, hogy kimozduljak a négy fal közül. Édesanyám idős, már nem tud mindenben segíteni, és betegsége miatt már nem vezethet autót, nekem önállónak kell lennem. Nem esedezni vagy kérni szeretnék, csak a valóságot írtam le: ilyen az élete ma Kézdi­vásárhelyen egy mozgássérültnek, küz­delmekkel teli minden nap.

Kedves Mindenki! Akik fogyatékosok, nem furcsák vagy mások, ők is csak azt szeretnék, amit mindenki más: hogy elfogadják őket! Igen, én is azt szeretném, hogy elfogadjanak, és hasznos tagja lehessek városunk közösségének, és hogy ne legyen senkinek előítélete a sérültekkel kapcsolatban.

Normális életre vágyom, mozgássérült vagyok, nem szellemi fogyatékos, és én is hasznosnak szeretném érezni magam.

Köszönöm, ha valaki megpróbál megérteni és segíteni a lehetőségekhez képest.

Szőcs Hilda Éva

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 707
szavazógép
2021-04-23: Nyílttér - László Zsuzsa:

Hangok (Jegyzet)

Van olyan, hogy elalszom egy film közben, aztán hajnalban csak megébredek, de arra már a gyilkost rég elkapták nélkülem, sőt, az is lehet, hogy már másik adón vagyok, ahol egy szuper fogyasztószert vagy a legújabb és persze legjobb porszívót reklámozzák, mert közben ráfeküdtem a távirányítóra.
2021-04-23: Nyílttér - :

Szólásszabadság az internet berkeiben

Mindannyian jól tudjuk és saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy az emberi butaság egyre nagyobb méreteket ölt és nem ismer határt. Ez a jelenség a technológia fejlődésével és az internet térhódításával elérte a csimborasszóját, egyre hajmeresztőbb eseményeket produkál.