Újabb adományt kapott a hét elején a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház, hat új ággyal bővült az intenzív terápia felszereltsége. A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány közös felajánlása fontos pillanatban érkezett – jelentette ki András-Nagy Róbert kórházmenedzser.
Az intézményvezető emlékeztetett, a koronavírus-járvány miatt szükségessé vált az intenzív terápia osztály átszervezése, ennek következtében pedig csökkent a befogadóképessége. Az új ágyakat a súlyos állapotban lévő, nem COVID-19 betegek számára tartják fenn. Megjegyezte azt is, hogy a MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány már korábban is támogatta a megyei kórházat, múlt évben az intézmény udvarán kialakított moduláris sürgősség, valamint a személyzet számára szükséges védőfelszerelések, fertőtlenítők beszerzéséhez 130 ezer lejjel járultak hozzá.
A kórház arról is tájékoztatott, az új ágyak teljesen felszereltek, több pluszfunkcióval rendelkeznek, radiológiai vizsgálatra alkalmasak a páciens mozgatása nélkül, csúszásgátló matracokkal vannak felszerelve. Emellett megfelelően merevek ahhoz, hogy hatékony újjáélesztési manővereket lehessen végezni és jól mozgathatók is. „Hálásak vagyunk, hiszen megkönnyíti a munkánkat, segít életeket menteni, ez a legfontosabb” – nyilatkozta Buzsi Janka, az intenzív terápiás osztályt vezető orvos. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.