Szent György napján Borosnyó vidékén

2021. április 27., kedd, Faluvilág

Sárgállott mindenütt az aranyvessző, kínozta a lassan és hűvösen érkező tavasz. Mi azonban mégis éreztük az ébredő természet hangulatát Lécfalvától Kisborosnyóig. A sárkányölő katonaszent napján kizöldellt mindenütt a fű. Az igazi tavasz kezdetét néphagyományunk Szent György napjától számítja. Az idei évben az állami költségvetés elfogadásának késlekedése miatt a helyi büdzsék jóváhagyása mind tavaszra csúszott, így Nagyborosnyó községben is ebben a kései kikeletben kezdenek pénzügyileg megalapozottá válni az esztendő elképzelései, tervei. Márpedig tervekben nincs hiány – igaz, tennivalókban sem. Borosnyói látogatásunk során azonban munkakedvet is éreztünk mindazokban, akikkel szóba elegyedtünk.

  • Az önkormányzat székháza. Ferencz Csaba felvételei
    Az önkormányzat székháza. Ferencz Csaba felvételei

Lécfalvi örömhír

Dénes László, a lécfalvi kultúrélet animátora, községi képviselő elmondta, ha túllesznek ezen a rusnya pandémián, össze kellene szedniük szétszéledt kis táncosaikat és a fúvós gyermekeket is, akik az elmúlt esztendő alatt nem tudtak próbákra járni. Dénes László legnagyobb öröme, hogy a nagyborosnyói önkormányzat az idén is támogatja anyagilag a lécfalvi szabadtéri színpad befejezését. Tavaly a színpad öntött alapját biztosították, idén a faanyagot a felépítményre. Kertész Barna karmester és községi képviselő pedig azt nyilatkozta, hogy továbbra is vállalná a kis fúvósok tanítását. Mint lécfalvi tanító jelentette, hogy az iskolában a nyáron a folyosót és az irodát szándékoznak rendezni, meszelni és fertőtleníteni. Tavaly­előtt nemcsak itt, hanem Nagyborosnyón is élénk volt a kultúrmunka, ahol a Hársfa Egyesület vállalta fel a tevékenység folytatását. Kanyó Antal egyesületi elnök elmondta, továbbra is készen áll a tevékenység irányítására.

 

Kisborosnyói jó hírek

Rég, hogy készülnek a Nagyborosnyón és Kisborosnyón át Bodzaforduló felé tartó megyei út korszerűsítésére. Fontos útvonal ez, amely Felső-Háromszéket a megyénkhez tartozó Bodzavidékkel köti össze a Hammas-hágón át. Megkezdték az előkészítési munkálatokat, látogatásunkkor az úttest alatti átereszeken dolgoztak.

– Tanácsülésen ismertették a köz­ség idei költségvetését – tájékoztatott Kisborosnyón Bartha Árpád képviselő, református gyülekezeti gondnok –, elkülönítettek egy összeget a helyi kultúrotthon korszerűsítési munkálatainak befejezésére, és kavicsot biztosít az önkormányzat a mellékutcák burkolatának feljavítására. – Befejeztük a kisborosnyói ravatalozóházat, szándékunkban áll területét bekeríteni, amelyhez várjuk a támogatókat – zárta szavait Bartha Árpád.

 

Ilie Nicolae polgármester

 

Munkálatok a községközpontban

A községközpontban zajló munkálatok felől a polgármestertől érdeklődtünk. Ilie Nicolae elmondta, hogy pénzügyi fedezetük van a már megkezdett ravatalozóház befejezésére, környékének parkosítására, lépcsők és gyalogjárók kiépítésére. Kivitelező a kovásznai székhelyű Bíró Kft. Költségvetési alapokból megrendelték a lécfalvi és a cófalvi ravatalozók terveit, s tárgyalnak az épületekhez szükséges területek jogi helyzetének tisztázása kapcsán. 300 ezer lejt különítettek el a községközponthoz tartozó községi utak feljavítására, az összegeket sürgősségi sorrendben fogják szétosztani, a megyei tanácsnál pedig 2022-re ígéretet kaptak a feldobolyi bekötőút aszfaltozására. Tavaly felújították a Bartha Károly-iskola néhány osztályát és irodáit, az elmaradt tantermek felújítása jelenleg folyik, külön pénzt biztosítottak az iskola tornatermének teljes felújítására és berendezésére, a munkálatokat ebben az évben befejezik. A sepsiszentgyörgyi Közüzemeknél készül a községközpont és Cófalva fúrt kutakból vagy a kovásznai fővezetékből nyert ivóvízzel való ellátásának és a település szennyvízhálózatának tervezete. Egymillió lejből fogják rehabilitálni az önkormányzat székházának épületét, melynek most készülnek a tervei.

 

Épül a ravatalozó

 

Iskolagondok

Ez az év az emlékezés és a nagy munkálatok esztendeje lesz a nagyborosnyói iskolahálózatban. Húsz éve lesz, hogy a település jeles szülötte, a néprajzkutató-tanár Bartha Károly nevét felvette az iskola. Látogatásunk alkalmával két teljesen leromlott osztályterem javításán dolgoztak a munkások, ezt követik majd a tatarozásra kerülő tornaterem munkálatai.

– Nyáron nincs gond a tornaórákkal – tájékoztatott Nagy Ilona igazgató –, mert kiváló füves sportpályánk van az iskola előtti parkban, a fedett, fűtött tornaterem azonban hideg időben nélkülözhetetlen.

– Milyen fejlesztésekre lehet számítani a Nagyborosnyóhoz tartozó falusi iskolákban? – kérdeztük.

– Kisborosnyón egyelőre belső felújítást végeztünk, ajtójavítást, bútorcserét, csemperakást. Feldobolyban már több a tennivaló. A nyáron elbontják a régi iskolát, s ha a bontás során használható faanyag kerül ki, azt felhasználjuk egy fásszín építéséhez. Néhai Jakó Sándor tanító és faragómester emlékére felújíttattuk az iskola székely kapuját, és kopjafát faragtattunk Varga Ernő csernátoni faragómesterrel. Ha a járvány nem lesz akadály, tornatermünk avatója alkalmával rég tervezett iskolanapot is szervezünk.

A nagyborosnyói, 553 lelket számláló református gyülekezet élete felől érdeklődve kopogtatunk be tiszteletes Német Zoltán lelkipásztorhoz, aki kérdésünkre elmondta, hogy az egyházfenntartók száma az összlélekszám felére tehető.

– Az eddig lepergett 16 évi szolgálatom alatt sikerült rendezni az eklézsia épületeit, megújult templomunk, megfelelő gyülekezeti házunk van a téli istentiszteletek alkalmaira, jelenleg a melléképületek javítása a feladat. Egyházközségünk visszakapta föld, erdő és legelő javait, amit a jelenlegi körülmények nyújtotta lehetőségekhez mérten sikerült értékesíteni, gondnokunk 2007-től Andrási Géza. A járvány miatt elmaradtak megszokott nagyobb rendezvényeink. Most tavaszi temetőtakarításra készülünk, önkormányzati segítséggel is.

Hozzászólások
Szavazás
Készül-e ön nyaralni idén?







eredmények
szavazatok száma 387
szavazógép
2021-04-27: Magazin - :

Meglepetések születtek vagy a várakozások győztek? (Oscar, 2021)

Vasárnap este 93. alkalommal osztotta ki az Oscar-díjakat az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája. A minden szempontból szokatlan gálán számos kategóriában a legesélyesebbnek tartott jelölt nyert, voltak azonban meglepetésdíjak is, és születtek kisebb-nagyobb rekordok is. A legtöbb díjat – összesen hármat – A nomádok földje nyerte. Először jelöltek Oscar-díjra román produkciót, a Colectiv című film két kategóriában (legjobb dokumentumfilm és nemzetközi film) is versenyben volt, de egyikben sem kapott díjat. Nem nyert Mundruczó Kornél angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman főszereplője, a legjobb női főszereplő kategóriában jelölt Vanessa Kirby sem.
2021-04-27: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Szigyártó András, a kálnoki krónikás

Ritka az a vidéki település, ahol napi pontossággal jegyzik a történéseket, eseménynaplókat írnak, fényképfelvételek készülnek, és a krónikás legtöbbször résztvevője is a rendezvényeknek, eseményeknek. Szigyártó András az adatmentésre szánt füzetnagyságú köteteit – legtöbb alkalommal – saját költségén sokszorosíttatja, de összességükre elmondható, hogy ezek a kiadványok Kálnok értékes helytörténeti kislexikonjai is.