A hatóságok vélhetően a járványhelyzet miatt döntöttek minden idők leghosszabb tavaszi szünetéről, ha nem is teljesen indokolatlanul, de mindenképp elfogadható, hivatalos magyarázat nélkül. A kormány könnyedén napirendre tért az egy hónapos vakáció aprócska gondja felett, a szülőkre bízva, hogyan oldják meg a kisdiákok felügyeletét. Eközben a nagyobbak úgy tölthették szabadidejüket, ahogy tudták, sokan kisebb-nagyobb csapatokba verődve, pontosan azt cselekedve, amit az oktatás sorsát megpecsételők kerülni igyekeztek. Elfogadható döntésnek tehát továbbra sem nevezhető az elnyújtott vakáció, de e kérdés miatt leginkább az érintett szülők, illetve a gyermekek egy része dohogott, társadalmi feszültséget nem okozott a kérdés. Mi több, a tanügyi szakszervezetek, diáktanácsok, szülői testületek idejekorán bejelentették, szó sem lehet a tanév esetleges meghosszabbításáról. Az ugyanis már csak keveseket bánt, hogy európai viszonylatban a romániai diákok töltik a legkevesebb napot iskolában, az elsődleges, sajátosan hazai szempont, béke- és vírusidőben egyaránt, hogy érintetlen maradjon a három hónapos nyári szünet.

Mint ahogy azon sem akadunk fenn, hogy az ortodox húsvétot követően miért csak szerdán kezdődik a tanítás, miért nem már kedden? Egy nap ide vagy oda akár miniszteri legyintéssel is elintézhető, s annak már igazán nem lehet szempont, akinek heteken át megoldást kellett találnia gyermeke felügyeletére, gondolhatják az illetékesek. Természetesen jó esetben nem csupán felügyeletről van szó, hiszen a szülő mégsem azonos a nyájat őrző kutyával, neki gondoskodnia kellett arról is, hogy gyermeke lehetőleg hasznosan, értelmesen töltse a hosszú vakáció napjait, ne csak a tévére bambuljon, avagy telefonos illetve számítógépes játékokkal mossa az agyát. A napi s a mostani időszakra jellemző megélhetési gondok mellett e kihívásnak is megfelelni bizony nem könnyű feladat. Nem csupán anyagiakat igényel, hanem figyelmet, szemléletmódot és kreativitást is, illetve szabadidőt, s végül, de nem utolsósorban, türelmet is.

E mostani, négyhetes vakáció csupán kis része az alaposan megtört oktatási folyamatnak. Pedagógust, diákot, szülőt egyaránt megvisel a sok kihagyás, kényszermegoldás, s nem csupán az a gond, hogy továbbra sem egyértelmű, mikor lesz már vége ennek, a nagyobbik probléma az, hogy értékelni sem tudjuk, mekkora árat fizet majd a társadalom e huzavonáért. Mégis, a megpróbáltatások sokaságát halmozó járványidőben most annak is lehet örvendezni, hogy végre folytatódhat az oktatás.