A Kézdivásárhelyi SE a kilencedik helyen fejezte be a női kosárlabda Nemzeti Liga 2020–2021-es idényét, miután a Ljubomir Kolarevic edzette csapat tegnap délután 81–61 arányban győzedelmeskedett a Bukaresti Rapid ellen a helyosztójuk harmadik és egyben sorsdöntő mérkőzésén. A céhes városi kék-fehéreknek ez volt a harmadik élvonalbeli szezonjuk, korábban pedig egy tizenkettedik és egy hetedik helyezést értek el.
Az egyik fél két győzelméig tartó párharc múlt heti kézdivásárhelyi meccsein osztozkodott a sikeren a mostani házigazda, a Bukaresti Rapid és a vendégként pályára lépő KSE, így a 9. pozíció megszerzése szempontjából sorsdöntő lett a helyosztó tegnapi, utolsó találkozója. A fővárosi gárdánál Teodora Manea, Natalia Burlakova, Florina Stanici (Diaconu), Sonia Cazacu és Adelina Duță kezdett, a háromszékieknél Iringo Debreczi, Taneira Wilson, Domokos Réka, Biszak Boglárka és Chelsea Mitchell került be a kezdő ötösbe. Kézdivásárhelyi kosárral indult a mérkőzés, egy ideig fej-fej mellett haladtak az együttesek, de a negyed felénél egy ponttal vezettek a kék-fehérek (10–11). A Rapid előbb kiegyenlített tizenháromra, majd rövid ideig átvette a vezetést, ám 17–17-nél zárult a játékrész. A második szakasz elején felváltva vezettek a csapatok, de egy 24–0-s céhes városi roham után eldőlni látszott a párviadal (28–48). A térfélcsere után sem sokat változott az összecsapás képe: jó támadójátékuknak köszönhetően lányaink folyamatosan növelték előnyüket, a bukarestiek viszont futottak az eredmény után (43–73). Megnyugtató harmincpontos vezetésnél a KSE az utolsó negyedben visszakapcsolt, a cserejátékosok is lehetőséghez jutottak, a felső-háromszéki alakulat végül 81–61-es eredménnyel fejezte be fővárosi kiszállását, és ezzel a 9. helyen zárta az aktuális pontvadászatot.
A mezőny és a KSE legjobbjának ezúttal is Mitchell bizonyult, aki idénybéli kilencedik dupla duplájával – 12 lepattanó, 29 pont – vette ki részét csapatunk tegnapi sikeréből. A túloldalon a 18 egységig jutó Burlakova jeleskedett.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, 9. helyért – 3. mérkőzés: Bukaresti Rapid–Kézdivásárhelyi SE 61–81 (17–17, 11–31, 15–25, 18–8). Bukarest, Rapid Terem. Vezette: Alexandru Nicolae, Ionuț Barbu, Vlad Dumitrescu. Rapid: Manea 6, Burlacova 18/9, Stanici (Diaconu) 17/9, Cazacu 5/3, Duta 6–Călin, Dinu 2, Bejan Grigore, Vlad 7, Niculescu, Cândoi. Edző: Dan Militaru. Kézdivásárhelyi SE: Debreci 13/9, Wilson 18/3, Domokos 4, Biszak 11/3, Mitchell 29–Czimbalmos 4, Lénárt A., Kozman, Bara-Németh 2. Edző: Ljubomir Kolarevic. Kipontozódott: Biszak (38.).
Az alsóházi rájátszás végeredménye: 9. Kézdivásárhelyi SE, 10. Bukaresti Rapid, 11. Alexandria, 12. Nagyváradi Rookies. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.