Az egészségügyi szakembereket is meglepte az Indiában tomboló koronavírus-járvány, amely – a hivatalos adatok szerint – már naponta hússzor több halálos áldozatot követel, mint februárban – írta elemző cikkében a The New York Times amerikai napilap hétfőn.
A cikk szerint az elmúlt év nagy részében a COVID-19 járványhoz köthető halálesetek száma feltűnően alacsony volt Ázsia és Afrika országainak többségében. Mint írták: Afrikában és Kelet-Ázsiában továbbra sem változott a helyzet, de Indiában tombol a járvány. A jelentések szerint a kórházak kifogytak a betegek ellátásához szükséges oxigénből, a vírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma pedig napi kétezer fölé emelkedett a februári százhoz képest.
A The New York Times felidézte, hogy a fertőzések és halálesetek számának erőteljes növekedése sokakat meglepett.
„India hatalmas COVID-hulláma fejtörést okoz a tudósoknak” – írta Smriti Mallapaty, a Nature brit tudományos folyóirat ázsiai térséggel foglalkozó vezető riportere.
Shahid Jameel, az indiai Ashoka Egyetem virológusa pedig azt mondta: „új fertőzéshullámokra számítottam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire erős lesz”.
A cikk emlékeztet: tavaly az indiai orvosok és tisztviselők arra készültek, hogy a dél-ázsiai országot is elérik ugyanazok a súlyos hullámok, amelyek a világ nagy részét. Ugyan Indiában is emberek milliói kapták el a koronavírust, azonban a legtöbben enyhe tünetekkel átvészelték a betegséget. A szakemberek akkor azt gondolták, hogy az ország – hasonlóan sok szomszédjához – „megúszta a világjárvány legsúlyosabb részét”.
A cikk szerint erre a feltételezésre jutottak a szakemberek is, miután a tudományos kutatások kimutatták, hogy a nagyvárosokban a felnőttek körülbelül fele már megfertőződött. „Ez ahhoz a feltételezéshez vezetett, hogy Indiát olcsón, természetes módon beoltották” – mondta a lapnak dr. Prabhat Jha, a Torontói Egyetem epidemiológusa.
A történtek után az ázsiai ország kormánya is magabiztosan állt a kihívások elé. Hivatalos üzenetük úgy szólt: „India leigázta a COVID-19-et” – emlékeztetett a lap.
A kedvező fejleményeket követően szinte minden korábbi korlátozást feloldottak, azaz esküvőket, politikai gyűléseket és vallási összejöveteleket is lehetett tartani. Áprilisban az ország északi részén megrendezték a világ egyik legnagyobb vallási összejövetelét, ahol emberek milliói ünnepeltek.
A The New York Times cikke szerint a koronavírus újabb indiai hullámának egyik tanulsága lehet, hogy azok az emberek, akik korábban enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen átestek a COVID-19 okozta betegségen, továbbra is kiszolgáltatottak a vírusnak. Ezen kívül a fertőzőbb új mutációk megjelenése is szerepet játszhatott a jelenlegi helyzet kialakulásában – írták. A cikk szerint az Indiában uralkodó súlyos állapotokat jól mutatja, hogy egyes városokban már a krematóriumok is túlterheltek.
A lapnak nyilatkozó egyik krematóriumi dolgozó azt mondta, hogy soha nem tapasztaltak még ilyen „véget nem érő halálozási sorozatot”.
Az ázsiai országnak is azt a stratégiát kellene követnie, mint amelyet a világ nagy részén alkalmaznak, azaz a vírus terjedésének korlátozását és az oltások ütemének felgyorsítását – olvasható a cikkben. Az elmúlt két hétben egyes helyi önkormányzatok – köztük Delhi és Mumbai vezetése – ismét korlátozásokat vezettek be például az utazások, esküvők és vásárlások területén.
A lap szerint az oltások ütemének felgyorsítása bonyolult feladat lesz Indiában. Az országban eddig a lakosság körülbelül tíz százaléka kapott legalább egy oltást, így még több mint egymilliárd ember vár arra, hogy mindkét oltását megkapja. A célok elérése érdekében a közelmúltban csökkentették az országban kifejlesztett vakcina exportját.