Egy hónap után a legalacsonyabb koronavírus-fertőzöttségi arányt jegyezték tegnap Sepsiszentgyörgyön, 3,19 ezreléket, ezáltal újra nyithatnak az edzőtermek, illetve feloldják a heti háromnapos boltnyitvatartási és kijárási tilalmi szigorító intézkedéseket. A közegészségügyi igazgatóság mai összesítése szerint megyeszinten már csak Barátoson rossz a helyzet, ugyanis ismét 7,5 ezrelék feletti a fertőzöttségi mutató, így a korlátozások a hét minden egyes napján érvényesek.
A megyei vészhelyzeti bizottság múlt pénteki döntése értelmében egy közigazgatási egységben a testület előzetes határozata nélkül is feloldhatók a korlátozások, amennyiben 3,5 ezrelék alá csökken a fertőzöttségi mutató. Sepsiszentgyörgy esetében ez most lehetséges. A vonatkozó előírások értelmében a megyeszékhelyen újból kinyithatnak az edzőtermek, pénteken, szombaton és vasárnap a kereskedelmi egységek nem kötelesek 18 órakor zárni, illetve a kijárási tilalom nem este nyolctól, hanem csak 22 órától érvényes az említett három napon. További lazításra azt követően kerülhet sor, ha a megbetegedések ezer lakosra kivetített, 14 napra számolt aránya három ezrelék alá mérséklődik. Ebben az esetben – szintén a bizottság előzetes határozata nélkül – az éttermek, kávézók, bárok a belső tereikben is fogadhatnak vendégeket, az általános járványmegelőzési, biztonsági szabályok betartásával, illetve a mozik, színházak is fogadhatják a közönséget.
Megyeszinten továbbra is a valamivel több mint 1400 lakosú Barátos község a legmagasabb fertőzöttségi arány (7,78 ezrelék), a hét elején tapasztalt visszaeséshez képest ismét romlott a helyzet, és emiatt a korlátozások ismét a hét minden napjára érvényesek. A hivatalos tájékoztatás szerint öt ezrelék feletti fertőzöttségű közigazgatási egység nincs a megyében, a pár napja még a hat ezrelék körüli értékkel jegyzett Gidófalva és Réty községekben is jelentős visszaesést tapasztaltak. Előbbi 4,85, utóbbi 4,72 ezrelékkel szerepel a közegészségügyi igazgatóság nyilvántartásában. Négy feletti értéket egyébként még csak Árkos községében jegyeznek, itt ismét egy ideje stagnál a mutató 4,69 ezreléken. A hétvégi korlátozásokat magában hordozó négy ezrelékes határhoz nagyon közel Kökös és Mikóújfalu volt a tegnapi összesítésben, 3,9 feletti értékkel. Sepsiszentgyörgyön kívül Vargyas, Maksa és Kommandó azok, ahol három feletti a fertőzöttség arány. Kommandó esetében jelentős a változás, miután több napon keresztül hat feletti értéket jegyeztek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.