A torjai önkormányzat minden évben jelentős összeget különít el a helyi költségvetésből a magyar történelmi egyházak támogatására, templomaik karbantartására.
Az Aporok falujában, Futásfalvát és Bálványosfürdőt is beleértve öt templom és két kápolna – az altorjai Szent Miklós római katolikus templom, a karatnai református templom, a feltorjai református templom, a középtorjai Mária-kápolna, a karatnai Toursi Szent Márton római katolikus templom, a futásfalvi Szent András római katolikus kegytemplom és a bálványosi ökumenikus kápolna – létezik, ami nem kis feladatot hárít a torjai önkormányzatra, a magyar történelmi egyházakra és a hívekre egyaránt.
Az utóbbi években főleg pályázati támogatásokból sikerült tataroztatni az altorjai Szent Miklós és a feltorjai, ovális várfallal kerített református templomot. Jelenleg a karatnai Toursi Szent Márton római katolikus templom külső-belső felújítása zajlik. A külseje teljesen elkészült, és a templomot eddig eltakaró patakparti fákat is kivágták. A belső felújítás még hátravan. A faragott oltár néhai Jakabos István fafaragó és néhai Kovács Emil kézdivásárhelyi asztalosmester munkája. A templom jelenlegi orgonája 1999-ben került a Fehér megyei Topánfalva elnéptelenedett templomából Torjára és a pécsi Angster orgonagyárban készült 1910-ben. Értesüléseink szerint a felújított templom újraszentelését védőszentje, Toursi Szent Márton napjára, november 11-re tervezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.