Hírsaláta

2021. május 4., kedd, Belföld

FELSZÁMOLJÁK A DOKTORI ISKOLÁT. Drasztikus következményekkel jár a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia számára, hogy az elmúlt években rengeteg csalást észleltek a doktori képzésükön.

A jeles intézmény illetékesei plagizálástól hemzsegő doktori disszertációk szerzőinek adtak doktori címeket, ezért a belügyminisztérium törvénytervezetet dolgozott ki az akadémia doktori iskolájának felszámolásáról. Az akadémián kapott doktori címüket plágiummal megszerzők között maga az akadémia egykori rektora, Adrian Iacob is ott van, de olyan illusztris nevek is szerepelnek a listán, mint az intézményben korábban doktori képzéseket irányító exbelügyminiszter, Gabriel Oprea, akit meg is fosztottak a doktori címétől, Cătălin Alexandru Ioniță volt országos rendőrfőkapitány, a belügyi korrupcióellenes igazgatóság korábbi vezetője, vagy Liviu Pop volt oktatási miniszter. Amikor napvilágra került a hír, hogy az akadémián elnézhették a plagizálást, még halállal is megfenyegették az újságírónőt, aki leleplezte a csalássorozatot. (Főtér)

DÖNTÖTTEK A HATÓSÁGOT FÉLREVEZETŐ LÁNY ÜGYÉBEN. Tavaly áprilisban bolydította fel a közhangulatot Szilágy megyében egy 14 éves lány, aki a 112-es sürgősségi számon azt jelentette, hogy egy férfi fogva tartja és megerőszakolta. A riasztás nyomán nagyszabású mozgósításba kezdett a rendőrség, melybe a Szilágy megyei kapitányság bűnügyi osztálya mellett a városi rendőrség bűnügyi, illetve közrendészeti osztályát is bevonták. Miután beazonosították, a lány bevallotta, hogy unatkozott, és ezért döntött úgy, hogy beizzítja a segélykérő vonalat. Az ügyben eljárás indult a hatóságok szándékos félrevezetésének gyanújával, a Zilahi Bíróság pedig a napokban döntött arról, hogy a kamaszlányt 4 hónapra a Szociális Reintegrációs Szolgálat napi szintű felügyelete alá helyezik. Ez azt jelenti, hogy a szolgálat munkatársai napi tevékenységi programot írnak elő számára, és nyomon is követik, hogy betartja-e azt. (Transindex/Libertatea)

ÁRADÁSVESZÉLY HIDEGSZAMOSON. A Kolozs megyei Reketó község és a gyalui víztározó közötti települések lakosai tegnap éjszaka a RO-Alert rendszeren keresztül azt az üzenetet kapták, hogy sürgősen hagyják el az otthonukat, mert a víz átcsapott a hidegszamosi gáton. A hatósági figyelmeztetés csak óvintézkedés volt, mert végül nagyobb baj nem történt – tájékoztatott Kolozs megye prefektusa. Tasnádi István Szilárd elmondta, vasárnap este értesítették arról, hogy a hegyekből hirtelen lezúduló csapadékmennyiség miatt a víz szintje túllépte a veszélyességi határt a hidegszamosi gátnál, és áradás fenyegeti a gát alatti településeket. Miután 22 óra körül a katasztrófavédelmi felügyelőség megyei parancsnokával együtt a helyszínre látogatott, a katasztrófavédelmi főigazgatóság parancsnokával, Raed Arafat államtitkárral is konzultáltak, és az a döntés született, hogy elővigyázatosságból szólítsák fel a veszélyben lévő öt település lakóit otthonaik elhagyására. Az éjszaka folyamán később csökkent a víz szintje a hidegszamosi gátnál, az áradás veszélye tegnap délre már elmúlt. (Maszol)

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 638
szavazógép
2021-05-04: Belföld - :

Nyári melegre számíthatunk

Tovább tart a szeszélyes időjárás, az előrejelzés szerint a következő héten akár 29 fokot is mérhetnek a hőmérők az ország egyes régióiban.
2021-05-04: Belföld - :

Tovább csökkennek a vírusmutatók

A legutóbbi tájékoztatás óta 994 új koronavírusos megbetegedést diagnosztizáltak Romániában, ezzel az igazolt fertőzéses esetek száma összesen 1 059 331-re emelkedett – közölte a stratégiai kommunikációs törzs (SKT). Összesen 14 061 ezer teszt eredményét dolgozták fel, ami azt jelenti, hogy a megvizsgáltaknak csupán 7,07 százaléka bizonyult pozitívnak. Háromszéken 12, Hargita megyében 19, Maros megyében pedig 34 új fertőzöttet jelentettek az utóbbi napon.