A tinédzserkor különleges, varázslatos korszak. A felnőttek gyakran nosztalgiával gondolnak vissza rá, ám kamaszként lehet nehéz, szomorú időszak is. A serdülők maguk is megszenvedik, és ez a szülőkre is igaz: szeretetre éhezik a felnőtt és a gyermek egyaránt.
Jelenleg két kamaszt nevelünk a feleségemmel együtt, és amikor ez szóba kerül egy-egy beszélgetés során, az emberek általában szánakozva mondják: „ajaj, tudjuk, hogy ez mit jelent”. Sok szempontból érthető ez a hozzáállás, de a tizenévesekkel való foglalkozás ugyanakkor szórakoztató kihívást is jelenthet.
Segíthet, ha azt mondjuk: a serdülőkorú gyermekeink igenis, többre képesek. És ez most nem elvárás, ezzel nem gyakorolnék nyomást rájuk, hogy még többet és még jobban teljesítsenek, hogy csupa jelest kapjanak vagy hogy ők legyenek a legjobbak az edzéseken. Inkább azt üzenném, hogy nekünk, szülőknek el kell hinnünk, képesek felelősséget vállalni önmagukért és másokért, képesek együttérzéssel élni.
A gyermekeinkkel való jó kapcsolat érdekében felül kell vizsgálnunk a serdülőkorral kapcsolatos tévhiteket, melyekre ráerősít a média is, amikor a kamaszokról úgy írnak, mintha egy furcsa, nehezen érthető, kiismerhetetlen „állatfaj” lennének.
Az első ilyen tévhit szerint a serdülők önzőek. Igen, valóban eléggé önközpontúak. Teljes erőbedobással azon dolgoznak, hogy felfedezzék: kik ők, mi érdekli őket, hogyan fejlődik a testük, mit értékelnek. Emiatt is helyénvaló és érthető, hogy sokat kell gondolkodniuk önmagukon. De ez más, mint önzőnek lenni.
Agykutatók szerint tizenéves korban jelentős változáson megy át az emberi agy, ekkor alakul ki például a gondolkodásmód, és a döntéshozatallal, illetve a mások érzéseinek felismerésével foglalkozó területeken jelentősen megnő az idegsejtek közötti kapcsolatok száma. A serdülők a döntések meghozatalakor más agyterületeket használnak, mint a felnőttek, kevésbé fogják fel cselekedeteik következményeit, empátiaközpontjuk még nem fejlődött ki.
Éppen ezért fontos, hogy a szüleik, tanáraik, nevelőik higgyenek bennük. Kérjük meg őket, hogy segítsenek a ház körül. Ne tűrjük el a durvaságot tőlük pusztán azért, mert tizenévesek, és higgyük el nekik, hogy kedvesek lesznek testvéreikkel. Bevonhatjuk őket olyan tevékenységekbe, közösségi szolgálatba, önkéntes munkába, amelyek elősegítik az együttérzést és a másokkal való törődést. Az önérdek és az önzés nem ugyanaz. Ha elhisszük, hogy tizenéveseink többre képesek, kellemes meglepetésekkel szolgálhatnak.
A másik tévhit, hogy a kamaszok lusták. Igen, valóban sok alvásra van szükségük, és az általános szellemi és fizikai jólétük szempontjából fontos, hogy eleget pihenjenek. Ez azonban nem számít lustaságnak.
A tizenévesek valójában hihetetlenül szorgalmasak lehetnek, ha motiválják őket. Gyakran láthatjuk őket egy-egy képernyő fölött görnyedve, vagy amint szenvtelen arccal simogatják okostelefonjukat, esetleg amint minden cél nélkül, unatkozva ténferegnek a lakásban és a vállukat vonogatják a dühös számonkéréseinkre.
Ilyenkor képesek az őrületbe kergetni a szüleiket, de segítettünk-e már nekik végiggondolni, hogy hogyan kell jobb döntéseket hozni, célokat kitűzni, az idejüket jól beosztani? Ha igazán őszinték vagyunk, gyakran mi, a szüleik is a saját telefonunk képernyőjéről kell felnéznünk ahhoz, hogy észrevegyük: gyermekünk már hosszú ideje a saját készülékét nyomkodja.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Főegyházmegye családpasztorációs központjának munkatársa
(folytatjuk)