– Édes feleségem, hadd menjek be már én is a vásárra!
– Ó, ember, ember, minek menne, pénz nélkül bolond ott az ember.
– Hát, édes feleségem, legalább szétnézek.
– Bánom is én.

Megyen oszt a szegény ember az országúton. Egyszer csak látja, hogy egy legény kilenc szép ártánydisznót hajt. Azt mondja a szegény ember úgy magában, lassan: – Nem bánnám én,
ha az ördög adná is, csak adna nekem egyet!
Meghallotta ezt a legény, visszafordult:
– Mit mond maga, szegény ember?
– Azt mondtam, hogy nem bánnám, ha az ördög is adna egyet a disznóból, de legalább nekem is volna.
– Ide figyeljen, mind magának adom. Itt van a bot, hajtsa haza, magának adom.
– Ne járassa a bolondját a szegény emberrel!
– Dehogy járatom. Hajtsa, fordítsa vissza! Merre lakik?

Örült a szegény ember, amikor maga elé vette a kilenc szép ártányt. De nem sokáig tartott az öröme, mert a legény utánakiáltott:
– Hej, te szegény ember, én az ördög vagyok! Éjszaka egy órakor megkopogtatom az ablakod. Ha kilenc kérdésemre meg nem válaszolsz, viszlek téged is meg a kilenc ártányt is.
Hajtott szomorúan haza a szegény ember. A felesége a kapuban várta.
– Emberem, kinek a disznóját
hajtod?
– Ne törődj vele, nyisd ki a kaput!
Beterelte a szegény ember a kilenc disznót.
– Te ember, hát kié, mié?
Elmondta oszt a szegény ember, hogy járt, mint járt. Búnak eredtek mind a ketten.
– Mit csináljunk velük, ember? Ólunk sincs, amibe bezárnánk, se enni nem tudok nekik adni. Szurkáld le!

Leszurkálta a szegény ember mind a kilenc ártányt, kicsontolta, betette a füstölőbe. De bizony enni nem mertek belőle a világért se. Este lámpát se gyújtottak, csak búslakodtak a sötétben az asztal mellett. Egyszer csak dobolnak kegyetlenül. Kinyitja az ablakot a szegény asszony, hallgatja a kisbírót. Hát azt dobolták, hogy katonák érkeztek a faluba. Ahova bekopogtatnak, mindenütt szállást kötelesek nekik adni, senki el nem küldheti őket, mert azt megbüntetik.
– Nohát, nálunk oszt jöhetnek,
ember.
Jaj, jaj, alig mondja ki, máris kopogtatnak. Beugrik egy szép katona.
– Adjon isten, jó estét!
– Adjon isten, vitéz uram, üljön le, üljön le!
Helyet törültek a katonának, beszélgettek. A katona éhes volt, hát egyszer megszólalt:
– Gazduram, gazduram, vacsora nem lesz?
– Jaj, vitéz uram, olyan szegények vagyunk, mint a templom egere, nincsen nekünk semmink az égvilágon!
– A pipámra csak akad még egy kis üszök.
– Nézze meg a füstölőben, ott még biztos akad!

Kiment a katona a sötétbe. A füstölőben pislákolt még egy parázs. Rátesz a pipájára, áll fel, hát a fejét beleveri a sok húsba. Megyen be.
– Gazduram, gazduram, huncutok maguk. Azt mondják, hogy nincs ennivalójuk, oszt annyi hús csüng a füstölőben, hogy mindenütt belevertem
a fejem.
Megszólal a szegény asszony:
– Jaj, vitéz uram, nem a miénk az. Az uramnak adta az ördög, oszt éppen máma éjszaka jön érte. Ha kilenc kérdésére meg nem felelünk, elviszi a kilenc ártányt is meg az uramat is. Már fel se bontottam az ágyat, le se akarunk feküdni, így várjuk a halálunkat.
– Édes nénikém, hozzon be a húsból, amennyit bír, süssön-főzzön, majd megfelelek én!
– Akkor jó.
Az ember:
– Eredj, asszony, én majd rakom a tüzet, süssünk-főzzünk!

Nagy volt az öröm, sütöttek-főztek, jóllaktak. Megtörülte a száját a katona:
– No, gazduram, maguk csak nyugodtan pihenjenek le, majd virrasztok én, majd várom én, majd megfelelek én.
Le is feküdtek, de nem tudták lehunyni a szemüket. Várták, hogy mikor veri meg az ördög az ablakot. Éjfél után beszólt az ördög, azt mondja:
– Egy.
– Egy, amerre jöttél – válaszolt a katona.
– Kettő.
– Kettő, amerre visszamégy.
– Három.
– Három kereken sehova se mégy.
– Négy.
– Négyen a pokolba is elmégy.
– Öt.
– Akinek öt kaszás fia van, nem kaszál az maga. Rágyújt a hosszú szárú pipájára, úgy nézi a fiait.
– Hat.
– Akinek hat eladó lánya van, elég annak a maga búja-baja.
– Hét.
– Aki hét kenyeret sütött, annak még most is van a pócon.
– Nyolc.
– Aki nyolc fejőstehenet fej, van annak teje, vaja, túrója, mindene, nem kér a szomszédban.
– Kilenc.
– Aki kilenc ártányt ölt, estére is sült hússal, főtt hússal lakott az jól.

Azzal nagy morogva az ördög elszaladt. Másnap reggel még jól megvendégelték a katonát, bőven adtak neki útravalót is. Azóta is boldogan él a szegény ember meg a szegény asszony, ha meg nem halt.