Takarítást szervez az Olt folyó mentén szombaton 10 és 14 óra között a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) és a Lármafa Egyesület, partnerségben a Tega köztisztasági társasággal, a megyei vízgazdálkodási hivatallal, valamint az önkormányzattal.
Mint arról korábban beszámoltunk, az akció egy nagyobb projekt része, melynek célja egyrészt a vízfelület és part menti területek kitakarítása, valamint a tisztaság fenntartása és megőrzése. Utóbbi érdekében figyelmeztető táblákat és térfigyelő kamerákat is elhelyeznek azokon a pontokon, ahol nagyobb mennyiségben halmozódott fel szemét. Az Olt folyó megtisztítását célzó program augusztusban ér véget, addig kisebb, előkészítő takarításokra van szükség a szennyezettebb szakaszokon – közölte tegnap Bereczki Kinga. A HKA ügyvezetője jelezte, bárki bekapcsolódhat a takarításba, aki fontosnak tartja a környezet tisztaságát, természeti kincseink védelmét.
A takarítást az Arénától Sepiszentgyörgy kilyéni kijáratáig végzik, mintegy öt kilométeres szakaszon. A résztvevők szombaton 10 órakor gyülekeznek négy helyen: az Arénánál, a Kaufland mögött, a Tridentnél, illetve a Petrom töltőállomásnál (a kilyéni kijáratnál). A zsákokat, kesztyűket biztosítják a résztvevőknek, ásványvizet, esetleg szendvicset mindenki saját belátása szerint vihet magával.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.