Kedden a megyeszékhelyi Sepsi-SIC végső diadalával ért véget a női kosárlabda Nemzeti Liga 2020–2021-es idénye, amelyet Háromszék másik csapata, a Kézdivásárhelyi SE a kilencedik helyen fejezett be. Az ötödik bajnoki cím mellett a zöld-fehérek a nemrég lezárult idényben hatodszor ünnepeltek Román Kupa-győzelmet, ami azt jelenti, hogy csapatunknak 2016, 2018 és 2019 után negyedik alkalommal sikerült dupláznia.
A friss ötszörös bajnok Sepsi-SIC majdnem tökéletes szezont zárt, hiszen a 31 bajnokijából 30-at nyert meg, s mindössze egyszer – a döntő harmadik mérkőzésén – szenvedett vereséget. Emellett a zöld-fehérek hibátlan mérleggel fejezték be a Nemzeti Liga alapszakaszát, amire történetük során először volt példa. A Kézdivásárhelyi SE 8 diadallal és 14 vereséggel lépett tovább a 2020–2021-es bajnokság alapszakaszából, a rájátszásban további 4 siker és 1 elvesztett mérkőzés volt a mérlege.
A nemrégiben lezárult női kosárlabdaidény legeredményesebb játékosa a KSE amerikai idegenlégiósa, Chelsea Mitchell lett, aki 23 mérkőzésen összesen 575 pontot szerzett (25 pontos átlag). A Sepsi-SIC legponterősebb játékosa Rebekah Gardner volt, aki 26 meccsen 379 egységgel járult hozzá csapata ötödik bajnoki címéhez (14,58 pontos átlag). A pontvadászat ötödik legjobb lepattanozójának Mitchell (242/10,52-es átlag) bizonyult, míg a zöld-fehérektől Gardner 210 leszedett labdával a kilencedik a rangsorban (8,75-ös átlag). A legtöbb gólpasszt, szám szerint 161-et (5,55-ös átlag) a szentgyörgyiek csapatkapitánya, Annemarie Gödri-Părău osztotta ki, a top tízbe még bekerült Pinelopi Pavlopoulou (Sepsi-SIC/104) és Taneira Wilson (KSE/101). A szezon legjobb mesterlövészei között a zöld-fehér mezes Jovana Pašić a nyolcadik a maga 47 hárompontosával. A céhes városiaktól Mitchell 11 dupla duplát jegyzett az idényben, amivel ötödik, a SIC-től Rebecca Tobin 8 dupla duplával tizedik ebben a rangsorban.
A 2020–2021-es bajnokság végeredménye: 1. Sepsi-SIC, 2. Szatmárnémeti VSK, 3. Aradi FCC, 4. Brassói Olimpia, 5. Târgoviște, 6. Konstancai Phoenix, 7. Kolozsvári U, 8. Agronómia Bukarest, 9. Kézdivásárhelyi SE, 10. Bukaresti Rapid, 11. Alexandria, 12. Nagyváradi Rookies.
A mértékadó nemzetközi szakportál, az Eurobasket.com szerint a 2020–2021-es női kosárlabda Nemzeti Liga legjobbja a hatszoros kupagyőztes és az ötszörös bajnok Sepsi-SIC amerikai centere, Rebecca Tobin lett. Az angol nyelvű weboldal értékelése alapján a bajnoki döntő legértékesebb kosarasa (MVP) Rebekah Gardner lett, míg az idény legjobb edzője díjat ismét Zoran Mikes nyerte el. A szezon legjobb idegenlégiósának a KSE-s Chelsea Mitchellt választották meg, aki a legjobb védekező játékos címet is elhódította. A bajnokság első csapatában Tobin mellett Mitchell is helyet kapott, míg a második együttesben Rebekah Gardner és Jovana Pašić szerepel.
A női kosárlabda Nemzeti Liga 2020–2021-as idényének legjobbjai az Eurobasket.com szerint: * a döntők legjobbja: Rebekah Gardner (Sepsi-SIC) * az év játékosa: Rebecca Tobin (Sepsi-SIC) * az év legjobb légiósa: Chelsea Mitchell (KSE) * az év legjobb európai kosárlabdázója: Biljana Pešović (Brassói Olimpia) * az év legjobb román játékosa: Claudia Cuic (Szatmárnémeti VSK) * az év legjobb védekező játékosa: Chelsea Mitchell (KSE) * az év edzője: Zoran Mikes (Sepsi-SIC) * a bajnokság kezdő ötöse: Chelsea Mitchell (KSE), Rebecca Tobin (Sepsi-SIC), Biljana Pešović (Brassói Olimpia), Claudia Cuic (Szatmárnémeti VSK), Patricia Bright (Szatmárnémeti VSK).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.