Százhat évesen elhunyt Norman Lloyd amerikai színész-rendező, aki pályafutása kezdetén még együtt dolgozott Orson Wellesszel, Alfred Hitchcockkal és Charlie Chaplinnel is.
Az Emmy-jelölt színész, producer és rendező Los Angeles-i otthonában halt meg – írta a Variety.com, felidézve, hogy Lloyd játszott Orson Welles repertoárszínházában, a Mercury Theatre-ben, Hitchcockkal forgatta a Szabotőr és Chaplinnel a Rivaldafény című filmet. „Norman Lloyd maga a filmtörténet” –mondta róla egyik születésnapján az Oscar-díjas Karl Malden.
Norman Lloyd 1937-től Orson Welles Mercury Theatre társulatának tagja volt, szerepelt a színház első előadásában, Shakespeare Julius Caesar című darabjának modern adaptációjában. Később 12 Broadway-előadásban játszott és kettőt rendezett is.
A filmvásznon 1942-ben Hitchcock Szabotőr című filmjében debütált, később ő rendezte az Alfred Hitchcock bemutatja című sorozatot a televízióban, amiért 1985-ben elismerésben részesült a velencei filmfesztiválon. Már a hatvanas éveiben járt, mikor beválogatták az Egy kórház magánélete című tévésorozatba, és 1982-től 1988-ig a nagy sikerű széria mind a hat évadában eljátszotta a veterán, bölcs orvos szerepét. Eredetileg csak egy évadra hívták, az általa alakított orvos rákban elhunyt volna, de a történetben olyan fontos szereplő lett, és a közönség annyira megszerette, hogy a producerek végül nem engedték el. A műsor számos Emmy-díjat kapott. Lloydot 1970-ben a The Name of the Game és 1974-ben a Steambath című produkcióban nyújtott alakításáért jelölték Emmy-díjra.
Mozgalmas társasági életet élt Hollywoodban, barátai között volt Jean Renoir, Buster Keaton és Judd Apatow is. Apatow Kész katasztrófa című filmjében szerepelt utoljára a filmvásznon 2015-ben. Közeli barátja, Dean Hargrove legendás tévéproducer felidézte, hogy a színész élete végéig aktív maradt, születésnapjai eseményszámba mentek.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.