A pünkösd húsvéthoz igazodó mozgó ünnep, mely ötven nap után követi húsvétot, rendszerint május 10–13. között, amikor a keresztény egyház a szentlélek eljövetelét ünnepli. A háromszéki római katolikusok az ünnep szombatján minden évben cselekvően részt vettek a Csíksomlyón megszervezett búcsúban. Felső-Háromszék csoportjai a Katrosán, Kászonokon és a Nyergestetőn át gyalogoltak Csíksomlyó felé, ahonnan csak vasárnap indultak vissza. A vidék vallásos tradíciói szerint Kézdiszék búcsús csoportjait mindig a szentlélekiek vezették.

Alakoskodó felvonulások

A magyar nyelvterület nagyobb részén a kisebb gyermekek pünkösdkor lakodalmas menetet utánozva, menyasszonynak és vőlegénynek öltözött alakoskodóval az élen, alkalomhoz illő rítuséneket dalolva vonultak végig a település utcáin. Sok helyen, így Háromszéken is, a pünkösdi király- és királynéjárás élt. Lemhényben rendszerint 10–12 éves fiúk és lányok vonultak fel ezen a napon a falu utcáin, legszebb ünnepi viseletükben, hajukban színes szalagokkal. A csoport tagjai általában pünkösd vasárnapján, délután indultak el házról házra, s közben mindenkit meghívtak a templomba. Még szentmise előtt a fiúk és a lányok váltakozva körbeálltak, s a királynét meg a királyt közrefogva, jobbra és balra keringtek, énekeltek. A játék után a gyermekek újból felsorakoztak, és a koszorús pünkösdi királyné vezetésével a templomba vonultak. Annak szentélyé­ben egyik felől a fiúk, másfelől pedig a lányok foglaltak helyet, s ott rendszerint addig mondták az olvasót, amíg a plébános is megérkezett a vecsernyére.

Az Orbaiszékhez tartozó Székelypetőfalva utcáin pünkösdkor a legények egy udvaron rendszerint zöld nyírfa- és fenyőágakkal, virágokkal és színes szalagokkal díszítettek fel egy szekeret. A szekérrúd végére helyezett járomba a keményebb legényeket fogták be, nyakukba pedig csengőket és kolompokat akasztottak. A szekéren álló legény hangos ostorpattogtatással hajtotta a „jószágokat”. A szekér után vonult a többi falubeli legény, a muzsikus zenészekkel együtt. Elsősorban a leányos házakat látogatták meg, ahol az előkészített favedrekből, kártyákból bőségesen öntötték a vizet a zöld ágakkal feldíszített szekérre. Ha a gazda nem vendégelte meg kellőképpen a csoport tagjait, akkor a legények távolabb cipelték a portáját díszítő kicsi kaput, s a baromfiudvarban fölborogatták a tyúkok ketrecét, titokban, csendben elbontották a gazda szekerét stb.

Majális

A 19. század végétől kezdődően különböző tűzoltó egyesületek és fúvószenekarok alakultak Háromszék mezővárosaiban és falusi településein. Tevékenységük csakhamar azt eredményezte, hogy pünkösd hajnalán rendszerint fúvószenekarok ébresztették és köszöntötték a polgáriasultabb háromszéki falvak lakóit. Számos háromszéki település szomszédságában, általában ligetekben vagy erdők szélen, pünkösd vasárnapján vidám mezei ünnepségeket és mulatságokat szerveztek. A pünkösdi majálisok Háromszéken is fontos párválasztó eseményeknek számítottak, mivel nagyon sok fiatal éppen a pünkösdi bálok, táncmulatságok alkalmával szemelte ki jövendőbelijét.

Egészen az 1962-es kollektivizálásig az orbaiszéki falvakban, közvetlenül a vasárnapi ebéd után, muzsikus cigányok látogatták meg a földműves magyar gazdák házát, ahol épp a legdivatosabb városi hallgatókkal köszöntötték a felkeresett család tagjait. A házigazdák rendszerint itallal, étellel és kisebb pénzösszegekkel viszonozták a zenészek köszöntését.

A zabolai iparosok a helybeli fúvószenekarral közösen szerveztek erdei majálist a falu fölött magasló Pérászka-hegy egyik tisztásán, egészen az első világháború kitöréséig. Azt követően már csak a Mikesek grófi kastélya fölötti, közelebb fekvő Nyírkertben rendeztek majálissal összekötött táncmulatságot. Pünkösdkor – szintén a Mikes család támogatásával – az iskolások számára a Kancellária-kertben mezei ünnepséget szerveztek. Annak keretében különböző próbákkal (pl. lepényevéssel, zsákban futással, rúdmászással és kötélhúzással) választották ki a legügyesebb gyermekeket, akiket rendszerint süteménnyel és fagylalttal jutalmaztak. A második világháború utáni évtizedekben a helyben élő pedagógusok pünkösdkor már tömeges tornabemutatókat és kerékpárversenyeket szerveztek.

Májusfa

A nagyobb legények május elsején hajnalban sudár nyírfaágakkal díszítették fel a lányok kapuit, házait. Egy második világháború idején, katonák körében végzett felmérés szerint a nyírfaág állítását akkor még ismerték és gyakorolták Kézdiszárazpatakon, Vargyason, Kézdivásárhelyen, Ikafalván, Futásfalván és Székelypetőfalván. Több faluban színes szalagokkal és virágokkal is feldíszítették az ágakat. Futásfalván ilyenkor rendszerint cseresznyefavirággal ékesítették fel a nyírfákat. A 20. század elejétől kezdődően a polgárosodás hatására még éjjelizenével, szerenáddal is felköszöntötték ilyenkor a lányos házakat. A városi kultúra terjedése nyomán a gazdagabb, világjárta, kalapos és nyakkendős legények már gramofonnal szolgáltattak zenét a hajadon ablakai alatt. Ha egy lány kezéért többen is vetélkedtek, titokban ellopták a vetélytársuk által felállított ágakat, éppen ezért azokat sokszor pirkadatig őrizték, mások pedig nevüket is rávésték vagy ráírták törzsére. Megjegyezzük, hogy a nyírfát Háromszéken is különleges tisztelet övezi. Csíksomlyón a pünkösdi búcsú alkalmával annak ágaival érintik meg a kegyszobrot, s az érintkezési mágia alapján az ág attól a pillanattól különleges tulajdonságokkal rendelkezik: betegség- és gonoszűző. A vidék katolikus falvaiban felállított és megszentelt úrnapi sátrakból rendszerint hazavittek egy-egy ágat, melyet aztán az erős idő, rosszakaratú lények és betegség elhárítására használtak. Duma-István András szerint a moldvai csángó magyar falvakban is különleges tisztelet övezte a nyírfákat.

A 20. század elején a helyi legénytársadalom tagjai ekkor büntették meg a kevély, rátarti lányokat: kapujukat kukoricaszárakkal, mocskos seprűkkel „díszítették”, az utcakapukat festékkel mázolták be vagy nagyobb távolságra cipelték, s mindehhez még macskazenét is szolgáltattak. A 19. század végétől vidám mezei ünnepségeket is szerveztek a polgárosultabb falvakban, amikor cövekhez kötött kakasra céloztak, zsákban futottak, zsinegen lógó lepényt fogyasztottak.
 

Az oltári szentség ünnepe

A háromszéki római katolikusok is a pünkösd utáni második hét csütörtökén ünneplik az oltári szentséget. Közösségeikben egészen napjainkig élő hagyomány, hogy a falu belterületén rendszerint négy ideiglenes oltárt rendeznek be, föléje pedig zöld nyírfaágakból lombsátort alakítanak ki, amit az akkor nyíló virágokkal díszítenek fel.

A legrendezettebb úrnapi felvonulás napjainkig Esztelneken maradt fenn, ahol a résztvevők a csodás, gyógyító erejűnek tartott Jézus-kútnál gyülekeznek. A menet élén keresztet, zászlókat hordoznak, a plébános baldachin alatt vonul, kisebb lányok pedig kosaraikból virágszirmokat hintenek elébük az útra.

A háromszéki protestánsok nem nézték jó szemmel az úrnapi felvonulást, amit a szomszédos katolikus közösségek erősen demonstratív, önreprezentációs rítusának tartottak. A kézdivásárhelyi református felekezetű polgárok sokáig megakadályozták, hogy a Kantában élő katolikusok ezen a napon átvonuljanak a céhes város főterén. A „kicsi magyar világban” készített fényképek azt örökítették meg, hogy a római katolikusok úrnapján már szabadon vonulhattak a főtéren felállított lombsátorhoz, ideiglenes oltárhoz, kereszthez.

A pünkösdhöz és az úrnapjához fűződő hagyományokban elsősorban a mélyebben hívő vallásos emberek, különösen asszonyok vettek részt. A különböző processziók keretében vidékünkön már a férfiak feladata volt a keresztek, zászlók és baldachin vivése, míg a kisebb lányok szórták szét a virágszirmokat. Egészen a 20. század elejéig szintén csak iskoláskorú lányok és fiúk vettek részt a pünkösdi király- és királynéjárásban. Székelypetőfalván a zöld ágakkal feldíszített szekeres felvonulásban már nagyobb legények vettek részt. A tavaszi erdei, mezei ünnepségek, majálisok megszervezésében pedig a legények mellett már a különböző polgári egyesületek (fúvószenekar, dalárda, színjátszó kör, asszonyegylet) tagjai is meghatározó szerepet játszottak.

A vallásos processziókban (pünkösdi búcsúban és úrnapján) elsősorban egyházi énekeket, imákat szólaltattak meg, legtöbbször egy-egy előénekes, kántortanító, harangozó elődiktálásával, vezetésével. A pünkösdi király- és királynéjárás idején Háromszéken is énekes rítusszövegek csendültek fel. A különböző majálisok alkalmával pedig tréfás színjátékokat mutattak be.

A felvonulásokban jelentős szerephez jutott a közösen, hangosan mondott imádság és ének. A király- és királynéjárásban szintén a vokális éneknek, köszöntőverseknek volt kiemelt szerepe. Az erdők szélén, ligetekben megszervezett majálisok idején általában már hangos térzene, dalárdák vidám éneke csendült fel.

A vallásos processziókban a különböző egyházi zászlóknak, kereszteknek, zöld lomboknak, ágaknak volt kiemelt, dekoratív szerepe. A résztvevők ilyenkor rendszerint ünnepi ruhájukban vonultak fel. A gyermekek pünkösdvasárnapján megszervezett felvonulásában a király és a királyné szerepét eljátszó fiú és lány már speciális viseletben haladt.

A tavaszi, vallásos ünnepek alatt elsősorban az ünnepi felvonulás, a közös imádkozás és éneklés növelte az időszak jelentőségét. A majálisok alkalmával már sportosabb vetélkedőket (zsákban futást, rúdra mászást, magasugrást, lepényevést) is szerveztek, színjátékokat, népszerű dalokat mutattak be, közösen táncoltak és mulattak. A pünkösdi, úrnapi szokások, majálisok, rítusok jelentős részét általában kint a szabadban, ligetes erdők szélén, a természet ébredezése idején szervezték meg.