Nem hazudtam soha senkinek, nem is tartoztam, nem csaltam meg senkit, haragosom sem volt. És bíztam Istenben – így foglalta össze hosszú életének receptjét Török János bikfalvi lakos, aki 2021. május 22-én töltötte be a 100 évet. Családja sietett kiegészíteni, hogy mindig sokat dolgozott – manapság is tesz-vesz, még a juhokkal is kijár egy közeli kertbe –, pálinkát ritkán és mértékkel fogyasztott, jó eszű és jó természetű ember.
Az őt köszöntő hivatalos küldöttséget – az Uzon községi önkormányzat jókívánságait tolmácsoló alpolgármestert, Ráduly István prefektust (volt uzoni polgármestert), a megyei katonai parancsnokság és a sajtó képviselőit, akik május 21-én látogatták meg – házának ajtajában állva fogadta, és meghatottan vette át a díszokleveleket, jelképes ajándékokat: ahogy mondta, nem tudja, érdemes-e ekkora megtiszteltetésre, de hát ő egy szerencsés ember. Úgy állva, mosolyogva, közel fél órán át mesélte a második világháborúval és a négyéves szovjet hadifogsággal kapcsolatos élményeit: sok viszontagságot vészelt át, sokan kihulltak mellőle fegyver vagy betegség miatt, de őt valahogy mindig elkerülte a nagyobb baj. Utána sem volt könnyű élete, a kommunizmusban a falusiakat is kisemmizték, elvitték a Duna-csatornához is, a transzfogarasi út sok áldozatot követelő építésén is dolgozott, többször is megsérült, de mindig gyorsan felépült. Néha beteg is volt, de legtöbbször orvosság nélkül gyógyult; a legsúlyosabb állapotba pár hónapja, 2020 karácsonyán került, nagyon rosszul érezte magát, két hétig enni sem tudott, „még tea sem kellett”, és bár olyan fáradtnak érezte magát, hogy folyton aludt, akkor is minden nap felkelt az ágyból és kiment a levegőre. Lábraállását a gyors orvosi segítségnek és a gondos családi ápolásnak tulajdonítja; bár kissé legyengült, örvend, hogy megérhette a száz évet.
Sokat megért, sokat látott, sokfelé járt – nem mindig jószántából –, több nyelven is tudott valamennyit, és a mai világról alkotott véleménye lesújtó: túlságosan elterjedt a hazugság, főleg a tévében. Nem tetszik neki, hogy sokszor inkább szítják, mind oldják a feszültséget, például a különböző nyelvűek vagy vallásúak között: szerinte mindegyik jó, és mindenkinek a magáét kell megtartania. Neki a magyarságából soha hátránya nem származott, és ha valaki mégis belekötött – ezért vagy más okból –, ő nem állt le veszekedni, otthagyta az illetőt, pereljen egyedül, ha akar – fejtette ki már bent a házban, a gazdag ünnepi kínálmáció mellett.
Török János 15 éve özvegy, a lányával és a vejével él egy udvaron, két fiú unokája és két – szintén fiú – dédunokája van, utóbbiak néhány háznyira laknak tőle, de a szomszédai, ismerősei is szeretettel, tisztelettel veszik körül.
