Sok a tervük, de egyelőre kevés a pénz nagyobb beruházásokhoz. Amíg forrásokhoz jutnak, önerőből végeznek el kisebb, de fontos munkálatokat – mondta el érdeklődésünkre Kiss Gusztáv zágoni polgármester.
A falut átszelő országút mentén a település Zágonbárkány felőli részén nekifogtak a vízelvezető sáncok kiásásának. A munkát egészen a falu alsó részéig, a Zágon-patakig végzik el, ám ez hosszú folyamat – mondta a polgármester. A községháza saját erőgépeivel, embereivel dolgozik. A sáncok rendbetételekor kitisztítják a porták bejáratai előtti átereszeket, kis hidakat is, hogy ne legyen gond a víz lefolyásával. Ahol nincs áteresz a bejáratnál, a gazda által megvásárolt csövet ingyenesen behelyezik – részletezte Kiss.
Dolgoznak a mezei utak rendbetételén is. Zágonban és Papolcon egyelőre a forgalmasabb vonalakat kövezik, egyengetik, tömörítik, majd a kisebbekre is sor kerül. Ez nagyon fontos a gazdák számára, hiszen egyes szakaszokon nagyon nehezen lehet közlekedni – mondta a községvezető. Azt is közölte, sikerült egészében felújítani két gyalogosátjáró pallót is a Zágon vizén keresztül, ez a környéken lakók közlekedését könnyíti meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.