Nagyjából a megye felnÅ‘tt lakosságának egyharmada kaphatta meg eddig a koronavÃrus elleni oltások valamelyikét, ezért is kiemelten fontos, hogy erÅ‘sÃtsék a kampányt, fÅ‘képp vidéken, ahol – az országos helyzethez hasonlóan – Háromszéken is alacsony a beoltottak aránya – jelentették be keddi sajtótájékoztatójukon a prefektúra vezetÅ‘i. A kormányhivatal a közegészségügyi igazgatósággal és a katasztrófavédelmi felügyelÅ‘séggel közösen, az önkormányzatok kérésének is eleget téve oltási karavánokat indÃt. A karaván elsÅ‘ állomása szerdán lesz Mikóújfaluban, aztán Vargyas következik.
Ráduly István kormánymegbÃzott elmondta, hétfÅ‘n egyeztettek a miniszterelnökkel, valamint a belügyminiszterrel, akik jelezték, hogy Háromszéken is szükség van az oltási maratonokra, ösztönzÅ‘ kampányra. Nagyjából két hete találkoztak az önkormányzati vezetÅ‘kkel, a tanácskozáson részt vettek az igazgatóság, valamint a felügyelÅ‘ség képviselÅ‘i. A községi polgármesterek jelezték, hogy az oltási folyamat felgyorsÃtásához arra lenne szükség, hogy az igazgatóság emberei felkeressék a településeket. Ráduly István elmondta, hogy az egyházakkal is tárgyaltak, illetve hamarosan a háziorvosok megyei szövetségét is megkeresik, arra kérve Å‘ket, hogy lehetÅ‘leg több szakembert próbáljanak bevonni az oltási kampányba, mint ahányan eddig csatlakoztak.
Cosmin Boricean alprefektus, aki szintén részt vett a kormányfÅ‘vel és a belügyminiszterrel való egyeztetésen, arról számolt be, hogy megyeszinten a rendelkezésükre álló adatok alapján úgy látják, a felnÅ‘tt lakosság mintegy harmada volt beoltva, a központok adatai szerint valamivel több mint 61 ezer ember, de nem tudni, hányan háromszékiek. Ezt tisztázandó kérték a kormánytól, hogy ezután közigazgatási egységekre lebontott statisztikák is készüljenek. Az alprefektus hozzátette, hogy a közegészségügyi igazgatósággal és a katasztrófavédelmi felügyelÅ‘séggel közösen úgy döntöttek, az önkormányzatok kérésére minél közelebb viszik a vidéki lakossághoz a beoltás lehetÅ‘ségét a karavánok szervezésével. A karaván szerdán látogat Mikóújfaluba, utána Vargyas következik, utóbbi pontos dátumát még nem szögezték le. Boricean elmondta: Å‘ is és Ráduly István is azon a nézeten vannak, hogy az immunizációs folyamatot egyebek mellett az is akadályozhatja, hogy sok, az oltásközponttól távolabb élÅ‘ vidéki embernek nincs lehetÅ‘sége eljutni az oltóközpontok valamelyikébe. Az oltási kampány felpörgetését célzó elképzelések között szerepel még, hogy Sepsiszentgyörgyön a Sepsi Value Centre-ben is háromnapos hétvégi (péntek-vasárnap) oltási maratont szervezzenek, mivel ezt a helyszÃnt ebben az idÅ‘szakban sokan felkeresik, köztük vidékiek is.
Ráduly István arra is kitért, hogy a kormányhivatal honlapján már magyar nyelven is elérhetÅ‘ minden a koronavÃrus-járvánnyal kapcsolatos anyag, hisz fontos, hogy az emberek ilyen életbevágó információkhoz anyanyelvükön férjenek hozzá.