Öröm számukra, hogy hosszú idő után ismét kiállításmegnyitót tarthatnak a főtéren – mondta Imreh István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ vezetője a Művészeti Karaván – Révkomárom és Háromszék a fotóművészet tükrében címet viselő szabadtéri kiállítás pénteki megnyitóján a sepsiszentgyörgyi Szabadság téren. A tárlatot a nevezett intézmény és Kovászna Megye Tanácsa közösen szervezte a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával.
A jelen levő fotósok és fotográfia iránt érdeklődők mellett Kósa Andrást, a bukaresti Magyar Kulturális Intézet vezetőjét, Szebeni Zsuzsát, a Magyar Kulturális Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetőjét és Magdó Istvánt, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének erdélyi alelnökét külön köszöntötte Imreh István, majd elmondta, hogy 2018-ban már volt egy hasonló kiállításuk, amit Muravidékkel közösen szerveztek, reményeik szerint pedig a következő években hasonló programokat fognak megvalósítani Kárpát-medence valamennyi magyarlakta térségével.
Szebeni Zsuzsa kijelentette, hogy bár a panók egyik oldalán a háromszéki, másikon a felvidéki fotóművészek alkotásai láthatóak, ezeket a munkákat összekötik a közös gyökerek, közös hagyományok, és „a két fotóválogatás világában, atmoszférájában nem látunk semmi minőségi különbséget, sőt, az áthallhatóság és áttetszőség minőségei jelennek meg bennük a leginkább”. Ő is mesélt az előzményekről, majd gratulált a háromszéki fotósoknak az országos és nemzetközi szinten is elért kiváló eredményekhez, és gratulált a szervezőknek is, hogy megfelelő körülményeket biztosítanak a fotósoknak a megmutatkozásra.
Vargyasi Levente, a Kovászna Megyei Művelődési Központ fotográfus szakelőadója elmondta, hogy a Muravidékkel közösen szervezett kiállítás sikere után 2020-ban hirdették meg ezt a pályázatot, és kérték fel a komáromi Helios Fotóklubot a közreműködésre. Mint mesélte, Holop Ferenc klubelnök azonnal válaszolt levelükre, és be is gyűjtötte azt a 25 fotót, amelyek nagyszerűen bemutatják Révkomárom tájait. Háromszéken 21 alkotótól 200 fotó érkezett be a pályázatra, melyek közül nagyon nehéz volt kiválasztaniuk a legjobb 25 képet.
Végezetül Holop Ferenc klubvezető videóüzenetét is megtekinthették a jelenlévők, aki bevallása szerint örült a közös kiállítás lehetőségének, és bízik benne, hogy egyszer majd személyesen is találkozhatnak egymással a háromszéki és révkomáromi fotósok. A tárlat két hétig látható Sepsiszentgyörgyön, majd Kézdivásárhelyen, Felsőrákoson, Ürmösön mutatják be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.