A játékokkal kapcsolatos esetleges panaszt elsősorban annál a kereskedőnél/üzletnél kell jelezni, ahol a terméket megvásárolták, és amennyiben a probléma nem oldódik meg, a fogyasztóvédelem területi képviseleteihez kell fordulni – írja az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság gyermeknaphoz kötődő közleményében, melyben további tanácsokat is megfogalmaz.
A fogyasztóvédelmi hatóság minden esetre azt javasolja a szülőknek, hogy csak szaküzletekből és áruházi szakrészlegekről vásároljanak játékokat, nagy figyelmet szentelve a biztonsági előírásoknak. Körültekintéssel válasszák ki a gyerekeknek szánt játékokat, egy rossz választás ugyanis öröm helyett veszélyforrás lehet a kicsik számára.
Nagyon fontos ellenőrizni, hogy a játék biztonságos-e, hogy megfelel-e az általános követelményeknek, hogy nem okozhat sérülést a gyereknek. A háromévesnél kisebb gyerekeknek szánt játékokra külön figyelmet kell fordítani – áll a közleményben.
A szakemberek többek között azt tanácsolják a szülőknek, hogy csak szaküzletekből vagy áruházak szakrészlegeiről vásároljanak játékokat, ahol számlát, nyugtát is kapnak, ezekre ugyanis szükségük lesz, ha esetleg panaszt akarnak majd benyújtani. Vásároljanak a gyerek korának és képességeinek megfelelő játékokat.
Figyeljenek oda az életkori ajánlásokra, három éven aluli gyerekeknek ne vegyenek olyan játékokat, amelyeknek apró elemeik, könnyen leváló alkatrészeik vannak, ezek ugyanis fulladást, sérülést vagy más egészségkárosodást okozhatnak.
A vásárlóknak tudniuk kell továbbá, hogy a termékeken jól látható helyen és olvashatóan fel kell legyen tüntetve a gyártó vagy importőr cég neve és adatai, a játék egyedi azonosító száma (típus-, tétel- vagy sorozatszám, modellszám vagy egyéb azonosító), valamint a CE megfelelőségi jelölés, melynek alapján feltételezhető, hogy a játék biztonságos. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.