BiogazdálkodásHelyi értékláncok kiépítése

2021. június 3., csütörtök, Faluvilág

A gelencei önkormányzat képviselői a GoDanuBio projekt keretében az elmúlt héten Bulgária fővárosába, Szófiába látogattak, hogy tíz ország képviselőivel találkozzanak és közelebbről megismerjék a bioalapú gazdaság működését.

  • Fotó: Facebook / Sebestyén Tihamér
    Fotó: Facebook / Sebestyén Tihamér

Az Európai Unió tagállamaiban sorra jelennek meg a bioalapú gazdaság és körkörös gazdaság fejlesztési tervei. A megközelítés lényege, hogy az egyszeri fogyasztásra épülő gazdasági modell környezetszennyező és pazarló, az EU ehelyett a körkörös gazdaság megvalósítására törekszik, például ami az egyik gazdasági egységnek melléktermék (például a mezőgazdaságban a szalma), a másik egységnek nyersanyag (brikett-előállítás). Éppen ezért a következő évtizedben erőteljes fejlesztések indulnak el a helyi értékláncok kiépítése és a helyi gazdasági egységek összekapcsolása érdekében. A szófiai konferencián elhangzott az is: a Covid-válság bebizonyította, hogy a globális piacok mennyire törékenyek, megszakadnak vagy leállnak, éppen ezért nem alapozhatunk kizárólag távoli beszállítókra.  

Mivel Gelence önkormányzata is részese lehet ennek a nemzetközi szakmai együttműködésnek, első kézből kap olyan stratégiai útmutatást, amelyet a helyi gazdaság fejlesztése terén tud kamatoztatni. A helyi gazdasági fejlesztéseket környezetkímélő, megújuló energiára és a helyi erőforrások hasznosítására kell alapoznia. Ebben a folyamatban a fiatal generációt kell helyzetbe hozni, kihasználva az EU következő időszakban várható finanszírozási lehetőségeit, minél több fiatal itthon maradását lehet ösztönözni.

A gelencei önkormányzat képviselői bemutatták a konferencián, hogy a településen 2016 óta hogyan fejlődött a bio­massza-alapú hőenergia-ellátás magáncégeknél és az önkormányzat épületeiben. Az itt elért megvalósítások már jó példának számítanak az egész országban, ezért is látogatott el Gelencére már több, önkormányzati vezetőkből álló csoport nem csak a szomszédos megyékből, hanem az ország távolabbi régióiból is.

Sebestyén Tihamér, a GoDanuBio projekt vezetője jól működő helyi vállalakozásokat mutatott be, és emlékeztette a résztvevőket, hogy a fiatalok helyben maradását csak az biztosítja, ha számukra valós lehetőségeket és anyagi biztonságot tudunk nyújtani. Elmondása szerint a bioalapú anyagoktól a tisztább energiáig az innovatív technológiák kulcsfontosságúak lesznek a következő évtizedben. A háromszéki fiatalok nyitottak a környezetbarát megoldásokra, ezt látjuk a nagyszabású önkéntes megmozdulásokon is, ha környezetünk megtisztításáról van szó. A fenntartható helyi gazdasági fejlesztésekben a fiataloknak minél több lehetőséget kell kínálni – hangzott el.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 2871
szavazógép
2021-06-03: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Június elején Sepsikőröspatakon

Vegyesen tolonganak a hírek, jobbak is, gondokat okozók is Sepsikőröspatakon. A legnagyobb probléma az, hogy a Dâmbovița megyei kivitelező cég, amely a községközpontban a szennyvízcsatorna-vezetéken dolgozik, sártengerben hagyta az egész települést. Nem csoda hát, hogy írott és telefonos panaszokkal árasztja el a lakosság Kisgyörgy Sándor polgármestert.
2021-06-03: Sport - :

Három magyar bajnoki címet szereztek (Karate)

A budapesti UTE Jégcsarnok adott otthont az elmúlt hétvégén a korosztályos magyar karatebajnokság döntőjének, ahol az érmekért küzdöttek a sportolók. A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club 15 versenyzővel erősítette az MTK Budapest csapatát, amely tizenegyedszer is az ország legeredményesebb egyesülete lett.