A Kolozsvári CFR közösségi oldalán hivatalosan bejelentette, hogy a hétszeres bajnok csapatnak már nem Edward Iordănescu a vezetőedzője. A következő idényben az 50 éves Marius Șumudică irányítja a kincses városi labdarúgókat.
A kolozsvári csapat rövid bejegyezésben közölte, hogy a klubvezetés és Iordănescu közös megegyezés alapján nem hosszabbították meg a szakember lejáró szerződését. Iordănescu a télen vette át Dan Petrescu helyét a kolozsvári gárda élén, előbb Szuperkupa-győzelmet ünnepelhetett, majd bajnoki címre vezette a Kolozsvári CFR együttesét.
Bukaresti sajtóhírek szerint a csapatot december elején átvevő Iordănescu szerette volna radikálisan átalakítani és megfiatalítani az erdélyi együttes keretét, de ezt a klubvezetőség nem támogatta. A helyére érkező Șumudică jóval tapasztaltabb, 2006 óta 18 klubnál is dolgozott, ugyanakkor csak az Astra Giurgiu (2015–2017) és a török Gaziantep (2019–2021) kispadján ült egy teljes idénynél hosszabb időt, és ezeknél volt a legsikeresebb is: előbbivel 2016-ban román bajnoki címnek és Szuperkupa-győzelemnek örülhetett, míg utóbbit idén januárban a Süperlig harmadik helyén hagyta ott, miután pénzügyi vitába keveredett a klubvezetéssel.
Șumudică 2017 júliusa óta a szaúd-arábiai Al-Shabab Riyadh mellett török csapatokat edzett (Kayserispor, Gaziantep, Caykur Rizespor), ezúttal viszont visszatér a román élvonalba. Bár néhány hete még az ezüstérmes FCSB vezetőségével tárgyalt, végül mégis Kolozsvárra szerződött.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.