A Vitéz Mihály-szobor elleni merényletről

2021. június 4., péntek, Emlékezet

Emberi léptékkel szólva régen történt, 1984. június 5-én. Szép nyári, napos idő volt, vakáció közeledett, a gyermekekben már tombolt a nemsokára eljövő hosszú szünidő izgalma. Ennek a napnak azonban gyászos emléke maradt fenn, immár 37 éve.

A házilag eszkábált robbanóanyag déli fél egy körül felrobbant, és megölte a Mihai Viteazul-szoborcsoport közvetlen közelében tartózkodó Vaszi Jánoskát, aki egyes megszólalók szerint a bottal feltámasztott robbanószert rejtő dobozt kíváncsiságból megérintette. Vannak olyan feltételezések is, hogy az ügyben bűnösök odaküldték volna úgymond „megnézni, hogy mi az”... A robbanás azonnal bekövetkezett, és Jánoska teste szó szerint darabokra szakadt.

Jómagam a történtek felderítésével volt politikai elítéltként foglalkoztam a románul nem tudó szülők kérésére. A továbbiakban – számos hivatali dokumentum birtokában – a jelenleg biztosan ismert keveset és a feltételezett sok mindent próbálom feleleveníteni.

Sepsiszentgyörgy központjában a megye kommunista vezetői a Kárpátok géniuszának is nevezett Nicolae Ceaușescu jóindulatának elnyeréséért állították fel Mihai Viteazul vajda lovas szobrát, amely halvány emlékeztetője volt a kolozsvári Mátyás király-szobornak. A román történetírás szerint a hadvezér elsőként egyesítette a román hazát, amelyből „természetesen” Erdély sem hiányozhatott. Máskülönben máshol is állhatott volna a szobor, hiszen Mihai Viteazulnak Sepsiszengyörgyhöz semmi köze nem volt. A robbanás kivizsgálását a bukaresti államvédelmisek vették át: nem sokkal a robbanás után helikopterrel érkeztek, és elkezdték a kihallgatásokat. Különös volt, hiszen jól képzett szekus tisztekből Sepsiszentgyörgyön sem volt hiány, ám ezzel az volt a „baj”, hogy a magasabb rangúak magyarok voltak. Le is váltották őket nyomban. Egyesek szerint éppen ezért kellett megrendezni a robbantást, amely jóformán semmi kárt nem tett a szoborban.

Egy alkalommal néhány pillanatig láttam egy fényképet a helyszínről, pontosabban egy részletet: Jánoska egyik lábát a szobor közvetlen közelében. Ha ez a történés provokáció volt (feltételezés!), nem számoltak emberi sérüléssel: valószínűleg éjszaka kellett volna robbannia az ismeretlen anyagnak. Egy aradi gyártású csergőóra volt időzítve, de nem működött a beállítás szerint. A Securitate kihallgatta a város magyar értelmiségéből azokat, akiket addig is „ellenségként” tartott nyilván, valamint a robbanószerrel dolgozó bányászokat. Engem egy roppant mérges ezredes kérdezett a városban elterjedt, a provokációval kapcsolatos szóbeszédről... Az ügy azonban lassan lecsengett. Nem találták meg a tettest...

Mi, a volt politikai foglyok egyesületének aktív tagjai azonban nem nyugodhattunk bele egy 12 éves ártatlan gyermek halálába. 1990 után én vettem kezembe a már-már esélytelen felderítést. A szülők kérése számomra parancs volt, és meg is tettem mindent, hogy oldódjon a sötétség ez ügyben. Ticu Dumitrescu akkori parasztpárti képviselőnek, a volt politikai foglyok országos elnökének írtam, kérve a közreműködését. Tanácsára a Román Hírszerző Szolgálathoz (SRI) folyamodtunk (ma is őrzök erről az 1998. augusztus 31-én kelt dokumentumról egy másolatot), amely készségesnek mutatkozott. Dumitrescu az akkori belügyminiszterhez is elirányított, de ott nem jártunk eredménnyel: azt mondták,  nem tartozik rájuk az eset.

Közben a SRI átküldte a szoborrobbantás dossziéját a brassói táblabíróságnak. Ugyanekkor a szülők a Kovászna megyei ügyészséghez fordultak a gyilkos kiderítését kérve (a beadványt mi készítettük el). Fölösleges volt, hiszen semmi nem volt a polgári ügyészség kezében a történtekről. Simó Erzsébet újságíróval (a Háromszék néhai munkatársával) elmentünk a brassói táblabíróság főügyészéhez, Nicolae Vasilescuhoz, aki legnagyobb megdöbbenésünkre közölte a szülőkkel – miközben a többkötetnyi ügyirat előtte volt az asztalon –, hogy nem nyomoznak tovább az ügyben (mintha eddig tettek volna valamit!), mivel a büntető törvénykönyv 122-es szakasza 1-es bekezdésének a) betűje szerint a bűnügyi felelősség 15 év után elévül.

Azóta már Jánoska szülei is meghaltak, édesanyja a fekete ruháját holtáig viselte, és vigasztalanul hunyt el. Mi pedig már csak annyit tehettünk, hogy örök emléket állítunk Jánoskának. Ez Vargha Mihály szobrászművész egész alakos alkotása lesz, amelyet a szoborcsoport közelében helyezünk majd el, terveink szerint jövő ilyenkor. A robbanás helyszínén idén is csendes megemlékezést tartunk, mint mindig.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mi lenne a helyes medve-ügyben?






eredmények
szavazatok száma 2870
szavazógép
2021-06-04: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Köpec, a mártírfalu

Olvasóink bizonyára jól ismerik a baj van Köpecen szólást, melynek eredtéről több feltevés született az évek során. Talán nem árthat felidézni azokat a történelmi eseményeket, amelyeket e széles körben ismert mondás eredetéhez kapcsolnak különféle kutatók.
2021-06-04: Emlékezet - Czegő Zoltán:

Emlékek az időben (Hat éve hunyt el Magyari Lajos)

Mai napig sem tudjuk, mire mennyi időnk adatik még itt, hiszen Székelyföldön olyan dologidő van ezer éve, hogy azt Isten segedelmével kell beosztanunk országépítésre. Magyari Lajos hat esztendeje ment úgy el, hogy amoda se üzenni, se fölkiáltani nem vagyunk képesek.