Számunkra az sem mellékes, hogy a kiadó a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete, és a könyv itt, nálunk jelent meg – a kiadás helye a kötet szerint Sepsiillyefalva, az ötletgazda Galbács Pál lakóhelye. Ha pedig mindehhez azt is hozzávesszük, hogy e kiadványban 52, a világ különböző tájain – Erdélyben, Kárpátalján, a Vajdaságban, Felvidéken, Magyarországon vagy éppen Kanadában, Ausztráliában, Ausztriában – élő magyar újságíró írta körül Léphaft Pál karikatúráit egy olyan időszakban, amikor az országhatárok zömét lezárták, talán nem túlzás azt mondani, hogy a könyv létrejötte kisebb csoda.

A vajdasági Léphaft Pál neve nálunk is ismerős: több lapban, portálon találkozhattunk rajzaival, a Háromszékben is jelent meg több alkotása. Sarány István így vall róla és alkotásairól: „Léphaft nem viccel. Léphaft a humor eszközével súlyos dolgokat jelenít meg, kimond olyasmit, amit nehéz lenne szóval, élőbeszéddel megfogalmazni.

Lát és láttat. Rajzaival gondolatokat ébreszt és továbbgondolásra sarkall. Asszociációkat kelt.” Ha ez igaz – márpedig igaz –, akkor talán már érthető, miért nem volt túl nehéz dolga a Léphaft-rajzok körülírására vállalkozó 52 szerzőnek.

De nem csak Léphaft rajzai jelentik a „közös nevezőt” a kiadványban. A kötetben megjelent írások ugyan a mintegy félszáz szerző eltérő stílusa, gondolkodása okán is meglehetősen változatos tematikájúak: van itt az egzisztenciális nehézségeket taglaló alkotásoktól a legégetőbb, legidőszerűbb ügyekről, a koronavírus-járványról, az országhatárok lezárásáról szóló glosszákon át a már-már biblikus-mitikus dimenzióba emelkedő publicisztikáig minden – mégis, a kötetet valamiképpen átszövi az a régimódi, hagyományos magatartás, mely a világ dolgait úgy szereti értelmezni, hogy pillanatra sem feledi szülőföldjét, mindvégig elhivatott marad nemzeti közössége iránt.

Alább a kötetből nyújtunk ízelítőt, az összetartozás napja kapcsán olyan írásokat helyezve előtérbe, amelyek valamiképpen éppen a szétszórattatásban élő magyarok együvé tartozásáról szólnak.