Provokáció SepsiszentgyörgyönTrianon feliratot és magyar zászlót festettek a Mihai Viteazul szoborra /Frissítve: gyanúsítottakat azonosítottak/

2021. június 5., szombat, Közélet

Egyelőre ismeretlen tettesek szombat délután Magyarország zászlaját, valamint Trianon 1920 feliratot festettek Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul szoboregyüttes talapzatának a hátsó oldalára. A rendőrség, valamint az önkormányzat késő délután értesült a tettről, a hatóságok rongálás gyanújával eljárást indítottak ismeretlen tettes (tettesek) ellen. A városvezetés felkéri a lakosságot, hogy aki rendelkezik bármilyen információval az esettel, vagy az elkövetőkkel kapcsolatosan az értesítse a hatóságokat. A köztisztasági vállalat munkatársai a kora esti órákra el is távolították az „alkotást”.

  • Fotó: Facebook / Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
    Fotó: Facebook / Sepsiszentgyörgy Önkormányzata

A rendőrségi tájékoztató szerint a városi kapitányságot 18 óra körül értesítették arról, hogy a talapzatot összefestették, és több felirat is szerepel rajta. A kiszálló egységek a talapzat hátsó részén fedezték fel a magyar nemzeti színeket, valamint a Trianon 1920 feliratot, illetve azt is, hogy szobrot körbevevő oszlopokat is lefestették. Azt is megállapították, hogy a talapzat jobb oldalán a márványburkolat több darabja is hiányzik. A hatóság bűnvádi vizsgálatot indított ismeretlen tettes ellen rongálás gyanújával.

Ne üljünk fel a provokációnak

Megkeresésünkre Antal Árpád polgármester, aki a helyszínen volt mindaddig, míg a hatósági helyszínelés folyt, illetve eltávolították a felfestetteket úgy vélte, egyértelműen provokációról van szó, még nem tudni melyik oldalról érkezett. Folyamatosan tartják a kapcsolatot a hivatalos szervekkel és nagyon remélik, hogy sikerül minél hamarabb kideríteni, hogy kik az elkövetők. Az elöljáró hozzátette: egy kényes helyszínről van szó, hiszen harminchét évvel ezelőtt szinte dátumra pontosan e helyen történt a robbanás is, mely kioltotta Vaszi Jánoska életét. „Mindenképp jó lenne, ha mihamarabb kiderülne ki, kik az elkövetők, mindegy hogy románok, vagy magyarok” – fogalmazott Antal Árpád. A polgármester szerint egyelőre nem tudni pontosan mikor is történt a szoborcsoport megrongálása, mind ők, mind a rendőrség nagyjából egy időben értesült arról, hogy mi látható a talapzaton, polgári bejelentés nyomán. A polgármester elmondta, a rendőrségtől egyelőre annyi tájékoztatást kapott, hogy folyik a vizsgálat, egyebek mellett a térfigyelő kamerák felvételeit is vizsgálják. A gond, hogy pont azon a részen, ahová az „alkotás” felkerült nincsenek kamerák. Ezért felhívással is fordultak a környéken lakókhoz, hogy ha szemtanúi voltak az esetnek jelezze az önkormányzatnak, a rendőrségnek, de akár a sajtónak is.

A helyszínen megjelent Dan Tanasă, a Románok Egységéért Szövetség parlamenti képviselője, magyarellenességéről elhíresült blogger és feljelentő, aki Antal Árpád szerint a Facebookon arról értekezett, hogy jelen van az ultrasovén magyar polgármester is, hogy eltüntesse a nyomokat.

A polgármester valamivel később Facebook bejegyzésben is reagált a történtekre, kijelentve, hogy döbbenettel vegyes aggodalommal értesült a történtekről. Megerősítette, hogy számára egyértelmű, hogy durva provokációról van szó, és igazán elkeserítő, hogy százegy év után még mindig szélsőséges hangok uralják a Trianon évfordulót. Az elöljáró azt is leszögezte, hogy elítél minden olyan gesztust, mely a közösségek jó együttélését veszélyezteti. „Mi sepsiszentgyörgyiek nem örvendtünk a román szélsőségesek felvonulásának tegnap városunkban, de civilizált türelemmel félrefordítottuk a fejünket. A szoborcsoport talapzatának lefestését is uszító provokációnak tartom és bízom abban, hogy nagyon rövid időn belül kiderül, hogy ki volt az elkövető. Addig is nyugalomra és visszafogottságra kérek mindenkit, még itt a közösségi médiában is. Semmiképpen ne üljünk fel ennek a provokációsorozatnak, melynek egyetlen célja megrontani a magyar és román helyi közösségek viszonyát” – fogalmazott.

Ilyesmi elfogadhatatlan Háromszéken

Ráduly István prefektus lapunknak csalódottságának adott hangot, az elítélendő gesztus kapcsán, kijelentve, hogy ilyen tetteket elfogadhatatlanok Kovászna megyében, bármely oldalról jönnének. A kormány helyi képviselője szerint az ilyen megnyilvánulásoknak sem Sepsiszentgyörgyön, sem máshol Háromszéken nincs keresnivalójuk. Emlékeztetett, hogy még június 4-e előtt felkért mindenkit, hogy tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, mely a társadalmi békét veszélyeztetheti. A prefektus szerint pénteken még örömmel vett részt a magyar megemlékezésen, hiszen nem kellett provokációt tapasztalnia, de úgy tűnik nem kellett sokat várni rá. Ráduly István szerint függetlenül attól, hogy román, vagy magyar az elkövető, szégyen, amit tett. A jelek szerint egyesek cirkuszt botrányt akarnak, kinek használ ez? Nekünk nincs szükségünk ilyesmire. Hozzátette, hogy a rendőrség vezetőjénél azt szorgalmazta, hogy minden térfigyelő, illetve az üzletek biztonsági kameráit is vizsgálják át, és mihamarabb találják meg a felelősöket. Meggyőződése, hogy a hatóságok eleget tesznek ennek az elvárásnak. „Szomorú, hogy a XXI. században, mikor a globalizáció tombol, vannak provokátorok, akik a békés együttélés helyett az összeugratást helyezik előnybe. Ma, akik itt élük, egymást kölcsönösen tisztelnünk kell, nem engedve teret a diverziónak. Mindnyájan biztos munkahelyet és egy jobb jövőt akarunk, mert mindnyájan emberek vagyunk” – zárta nyilatkozatát.

Suhancok az elkövetők?

A megyeszékhelyi rendőrség vasárnapi közlése szerint a nyomozóik négy 16 és 17 év közötti fiatalt azonosítottak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy péntekről szombatra (azaz negyedikéről ötödikére) virradó éjszaka folyamán felkeresték a városközponti Mihai Viteazul szoboregyüttest, ketten felfestették a Trianon 1920 feliratokat, valamint a magyar zászló színeit a talapzatra, illetve eltávolították annak márványburkolata több darabját. A hatóságok szerint a gyanúsítottak közül ketten arra vigyáztak, hogy senki ne érje tetten őket. A rendőrség nem közölt adatokat a feltételezett elkövetők nemzeti hovatartozásáról, amint személyükről sem. A tájékoztatás a rongálás gyanújával indított vizsgálatot folytatják.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 459
szavazógép
2021-06-05: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Nemigen volt helybeli a román ünneplők között

Kevés helybeli vett részt azon az ünnepségen, amelyet Mihai Tîrnoveanu, a szélsőséges Calea Neamului szervezet elnöke a trianoni egyezmény aláírásának emlékére Sepsiszentgyörgyre hívott össze, még a menet közben csatlakozók is hamar otthagyták a rendezvényt.
2021-06-07: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
BEMUTATÓ A TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZBAN. Június 8-án, kedden 19 órától Sepsiszentgyörgyön a kamarateremben O. Horváth Sári Életigen című darabját mutatja be a színház. Rendező: Kiliti Krisztián. A következő előadások: június 10-én és 12-én 19 órától a kamarateremben.