A gyülekező délután hatkor volt a román katona állomási szobránál, a felvonulás azonban csak hétkor indult, mert az első húsz percben csak helyezkedtek, fényképezkedtek. A román himnusz elhangzása után Tîrnoveanu elmondta: 101 évvel ezelőtt írták alá a Gyulafehérváron 1918 december elsején kimondott nagy román egyesülést szentesítő egyezményt. A román nép „évezredes” akaratát a román hadsereg „vérrel és győzelemmel” valósította meg, 1919-ben bevonult Budapestre, és „kész tények elé állította a nagyhatalmakat” – hangsúlyozta. Utána két helybeli ortodox lelkész rövid gyásszertartáson emlékezett meg a román hősökről, majd újabb hosszas készülődés után elindultak a központ felé. A mintegy száz fős menetet rendőrök és csendőrök kísérték, a résztvevők között voltak bukaresti, brassói, Bákó, Buzău, Vrancea, Botoșani és Vîlcea megyeiek is, Háromszékről azonban csak a dobollópataki fiatalokat említették, bár a város néhány polgára is ott volt (köztük a szociáldemokrata Andrei Cochior volt sepsiszentgyörgyi tanácstag és az Astra egyesületet képviselő Maria Graur). A hangos zenére és skandálásra kinéző helybeli románok előbb nem értették, mit ünnepelnek – egyesek június 10-ére gondoltak (talán május 10-e, a román királyság ünnepe helyett), mások a Dinamo sportklubra, mert a Trianon! Trianon! nem hallatszott jól –, aztán a Mihai Viteazul szobornál néhányan odaálltak bámészkodni, de az ünnepség végét már egy civil néző sem várta ki.

A város egy hétköznapi este hangulatát mutatta: az emberek kisgyermekekkel vagy kutyákkal sétáltak, a nagyobb gyermekek rollereztek, jó néhány kerékpárost is látni lehetett, az ablakokból, erkélyekből csak elvétve nézték a hívatlan vendégeket. A főtér tele volt levegőzőkkel, és minden asztalnál beszélgető társaságok ültek, de a nagy csinnadrattával érkező román nemzetvédőkre csak néhány sajtós volt kíváncsi. A sok zászló mellett néhány molinót is hoztak a felvonulók: az egyiken a magyar országgyűlés épülete, a másikon a Kárpátokon átkelő román hadsereg, a harmadikon a gyulafehérvári nagygyűlés látszott, a negyediken pedig Nagy-Románia térképe. Volt még egy óriás zászló egy román katonával és a Budapest 1919 felirattal díszítve, a legnagyobb molinón pedig egy kézzel írott felirat, amelynek magyar jelentése Hagyjátok a frusztrációt, Trianon tett igazságot.

Maga a műsor másfél órát tartott, a hazafias (nagyrészt hangszóróból harsogó, és elég sokszor ismétlődő) nóták, versek és skandálások között több rövid beszéd is elhangzott. Tîrnoveanu szerint ezeken a tájakon már több, mint harminc éve üldözik folyamatosan a románokat és hamisítják a történelmüket, de itt még mindig sok román küzd a nyelvéért és a hitéért, ezt mindenki láthatja, aki az élő közvetítést nézi, nem pedig a magyar sajtó (az MTI, a Háromszék, a Székelyhon és a Maszol) tudósításait fordítja románra. A román sajtó egy részének „árulását” más is szóvá tette, köztük egy Fogarasföldről érkezett tanár, akit a világhálóról letiltottak, itt azonban elmondta, hogy „békét akarnak, de igazságos, a román történelemre alapozott békét”. Megbékélésre szólított fel Maria Graur is, akinek az a vágya, hogy egyszer majd tele legyen a tér ünneplő helybeliekkel. Egy besszarábiai származású bákói küldött azt hajtogatta, hogy nem kell lemondani a románoknak a Dnyesztertől a Tiszáig, a ma Ukrajnához tartozó Észak-Bukovinától a (szerbiai) Timók völgyéig és a bulgáriai tengerpartig terjedő egységéről. Majdnem mindenki elmondta azt is, hogy Krisztus feltámadott, végül pedig egy „helyi hős”, Gicu Samoilă kapott szót (azzal érdemelte ki, hogy március 15-én két magyar zászló közé kitűzött egy román trikolórt), de ő már csak vacsorára hívta a jelenlevőket.

Búcsúzóul a Keljetek át, román zászlóaljak a Kárpátokon kezdetű indulót fújták el, mert „ezt a hadereg már nem teheti, uszitásnak minősül”. A zászlók összegyűjtése előtt Mihai Tîrnoveanu bejelentette: június 10-én az Úz völgyébe várnak mindenkit, mert „meg kell védenünk 52 román keresztet”, jövő év március 15-én pedig ismét itt lesznek, hogy „a magyar állam zászlói mellé” kitűzzék a román lobogókat is.