Pályázatokról tartanak ismertetőt Zágonban

2021. június 8., kedd, Gazdakör

Hamarosan kiírásra kerülő uniós és hazai forrásokból finanszírozott pályázatokról tartanak ismertetőt Zágonban. Az eseményre június 10-én, csütörtökön 15 órától kerül sor a Mikes-Szentkereszty-kastély Gabonás termében. A fórumra Zágonból és a környékbeli településekről is várják az érdeklődőket. Az eseményt a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdászai szervezik, házigazda Kiss Gusztáv polgármester. Jelen lesz Könczei Casaba parlamenti képviselő, az alsóház mezőgazdasági bizottságának tagja is.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A gazdák körében a legnagyobb érdeklődésnek örvendő pályázatokat fogják ismertetni. Szó lesz a 6.1-es, fiatal gazdák vidéken való megtelepedésének támogatásáról. A 4.1-es intézkedés a gazdaságok korszerűsítésének támogatására vonatkozik, a 6.3-as keretében a kisgazdaságok kis összegű, 15 ezer eurós de minimis támogatására lehet pályázni. Ha igény van rá, további pályázati lehetőségeket is bemutatnak – például a 6.2-es és 6.4-es intézkedéseket (nem mezőgazdasági tevékenységek létrehozásának támogatása), a 4.2-es intézkedést (mezőgazdasági termékek feldolgozásának, meglévő feldolgozóegységek korszerűsítésének, újak létesítésének támogatása).

A gazdatalálkozót interaktívnak szánják, a lehetőségek bemutatását követően az előadók a mezőgazdasági termelők kérdéseire is válaszolnak. Ugyanakkor lehetőség lesz a gazdaságok SO-értékének helyben történő kiszámítására is. (Standard Output, SO – ez egy euróban megadott érték, mely minden mezőgazdasági terület, állatfaj, illetve állatkategória esetében egyedi. Egy farm teljes SO-értékének kiszámítása­kor összeadják a különböző, termesztett kultúrák SO-értékét, melyhez a vegyes farmoknál hozzájön még az állatok SO-értéke is. Az SO-értékkel mérhető egy gazdaság nagysága, termelőképessége.) Jó néhány pályázatnál elsődleges szempont az SO-érték, eszerint dől el, hogy egy gazdaság pályázhat-e támogatásra egy adott intézkedésnél. Aki szeretné saját gazdaságának SO-értékét megismerni, vigye magával az APIA-támogatások igényléséhez szükséges, a mezőgazdasági regiszterek alapján kiadott bizonyítványt – az SO kiszámításánál ugyanis csak azok a területek, állatok jönnek számításba, melyek szerepelnek a regiszterben, a zsebszerződések nem képezik alapját a számításnak.

Könczei Csaba képviselő a maga részéről az agráriumot érintő törvénykezés kezdeményezéseiről, a folyamatban lévő törvényalkotásról számol be, válaszol a jelenlévők kérdéseire, meghallgatja az esetleges, jogalkotásra vonatkozó ajánlásokat is.

Hozzászólások
Szavazás
Készül-e ön nyaralni idén?







eredmények
szavazatok száma 718
szavazógép
2021-06-08: Gazdakör - Bokor Gábor:

Drónok a mezőgazdaságban

A drónok mezőgazdaságban való használatáról tartanak gyakorlati bemutatóval egybekötött előadást Sepsiszentgyörgyön. Az eseményre június 11-én, pénteken 12 órától kerül sor. A helyszín a Solfarm Kft. mintegy negyvenhektáros burgonyaültetvénye az Építők út (a kerülőút) mentén, a „kanyarban”, a volt benzinkúttal szemben. Parkolási lehetőség a benzinkút területén. A bemutatót a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdászai szervezik.
2021-06-08: Gazdakör - Incze Péter:

Megjelent az ideiglenes eligazító füzet (Gazdaságok korszerűsítésének támogatása)

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy múlt hét csütörtökén az országos ügynökség honlapján közvitára bocsátották a gazdaságok korszerűsítésére (4.1-es intézkedés) és a biztosítási összegek részleges megtérítésének támogatására (17.1-es intézkedés) vonatkozó pályázatok ideiglenes tájékoztatóit. Az érdekeltek június 18-ig tehetik meg javaslataikat és észrevételei­ket a consultare@afir.info e-mail-címen. Az országos vidékfejlesztési ügynökséghez beérkező javaslatokat elemzik, ha megfelelőnek találják, azok bekerülnek a végleges eligazító füzetekbe. Az ideiglenes pályázati tájékoztatók az ügynökség honlapján (www.afir.info) tanulmányozhatók a Transparența decizională tárhelyen, a Documente în dezbatere alkönyvtárban.