A tavalyi év negyedik negyedévéhez képest a bruttó hazai össztermék 2,8 százalékkal növekedett 2021 első negyedévében, ugyanakkor 0,2 százalékkal esett vissza 2020 hasonló időszakához képest – erősítette meg a korábbi becsléseket a statisztikai intézet.
Folyó árakon számolva a bruttó hazai össztermék 223,4 milliárd lej volt az idei első három hónapban. Eszerint a gazdaság a makroadatok terén hamarosan eléri a járvány előtti szintet. Ezzel a növekedéssel az unióban Románia foglalja el az első helyet, őt követi Ciprus (2), Magyarország (1,9) és Lettország (1,8 százalékkal) – áll az Eurostat előzetes adataiban. Ezzel szemben az EU GDP-je 0,4 százalékkal csökkent, míg az euróövezeté 0,6 százalékkal volt kevesebb, mint az előző negyedévben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.