Reggel negyed nyolckor a negyedik osztályos Szilamér érkezett elsőnek a Kálvin téri Lábbusz-megállóba, otthonosan mozgott, látszott, nem először veszi igénybe a gyalogos utaskísérést. Kézfogás után átveszi az igazoló matricáját, s perc sem telik el, érkezik Ábrahám, akit már ismerősként köszönt, majd Nórával a fogszabályzókról vált néhány szót. Egyre bővülő csapatunkkal elindulunk a következő megálló felé.
Menet közben a második osztályos Ábrahám szinte tudományosan meséli, trombitás szeretne lenni, de ehhez először meg kell erősödnie a kezének és a tüdejének, ezért egyelőre zongorázni tanul a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, majd a furulya következik, és csak azután a trombita. A Kút térig még néhányan csatlakoznak, ott meglepetésünkre a sarki boltból ajándékot kapunk, egy jó marék csokipénzt, amelyet természetesen azonnal szétosztunk a gyermekek között tízórainak való ajánlással. Ekkor már velünk van Attila, Eszter, Soma, Kata, Andrea, Zalán és még legalább tíz kisiskolás. A főtér felé menet megtudom, egyetlen egyke sincs közöttük, kisebb, nagyobb testvérekről esik szó, de még a nagyszülőkről is beszámolnak ketten, egyikük elveszítette nagytatáját, a másik a közelgő születésnap okán említi a nagymamát.
A három járatból mi érkezünk a leghamarabb gróf Mikó Imre szobrához, ott egy perecet majszoló kislány vár az édesanyjával, Szentkirályból jöttek, nem volt idő reggelizni. Árkosról, a Büdös-kúttól, a város minden szegletéből érkeznek, majd a három csapat közös fotózkodása után az újjáalakult járatok a Kicsi Mikó, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum és a Mihai Viteazul Főgimnázium irányába veszik útjukat. Becsengetésig a kapuban még váltunk néhány szót lábbuszsofőri élményeinkről, és örömmel gondolunk arra, holnap újból találkozhatunk kis utasainkkal.
