Egyre több a fertőző kullancs

2021. június 11., péntek, Közélet

Állategészségügyi szakemberek és járványtani orvosok szerint egyre több a fertőző kullancs, s bár Háromszéken nem jeleztek kullancs által terjesztett baktérium vagy vírus okozta megbetegedést, kullancscsípéssel már több mint hatvanan fordultak idén a sürgősséghez – tájékoztatott dr. Roșu Mátyás, a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház orvos igazgatója.

A kórházvezető elmondta, a kullancs váladékában lévő Borrelia baktérium súlyos gyulladásos betegséget okozhat, a kullancs által hordozott vírus pedig agyvelő- és agyhártyagyulladást idézhet elő, ezért fontos minél hamarabb és biztonságosan eltávolítani az ember testéről a parazitát. A biztonságos eljárás lényege, hogy ne szorítsuk össze a kullancsot azzal a csipesszel vagy speciális kullancskivevő eszközzel, amit használunk, ne idézzük elő a kullancs váladékának kilövellését, így kevesebb az esélye annak, hogy a véren keresztül az emberi szervezetbe jussanak az említett baktériumok – mondotta. Ha későn vesszük észre, hogy a kullancs a bőrünkbe kapaszkodott, a legbiztonságosabb, ha szakemberhez fordulunk, ez ellenben elkerülhető, ha kirándulás, gombászás után alaposan ellenőrizzük testünket, főként a hajlatokat – véli az igazgató.

Dr. Roșu Mátyás elmondta, az agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltás nem kötelező, de hazánkban is elérhető a patikákban rendelésre, ezt ellenben időnként ismételni kell. Az igazgató ismertette, 2021 első öt hónapjában negyvenheten jelentkeztek a megyei kórház sürgősségén kullancscsípéssel, június 9-ig tizenheten, de szerinte a nyári kirándulószezon során szaporodnak majd az esetek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2021-06-11: Közélet - Iochom István:

Végéhez közelít a művelődési otthon felújítása (Gelence)

Egy régebbi pályázatnak köszönhetően másfél éve zajlanak a teljes körű felújítás munkálatai a gelencei Bodor György Művelődési Otthonnál, ahol korábban az emeleti részen a községi könyvtár is helyet kapott. Az épület a beavatkozás során kívül-belül megújul, kibővül.
2021-06-11: Közélet - Hecser László:

Van eredmény, de sok még a tennivaló (Lakossági fórum Baróton)

Benedek-Huszár János baróti polgármester kedd este a művelődési ház nagytermében számolt be bő hét hónapos tevékenységéről, majd a lakók által feltett kérdéseket próbálta megválaszolni. A városlakók leginkább az utak rossz állapotát tették szóvá, s tudakozták, mikor számíthatnak arra, hogy otthonuk könnyebben lesz megközelíthető, de hosszabban szó esett a piac mellett álló garázsok helyzetéről és az általános városképről is.