Benedek-Huszár János baróti polgármester kedd este a művelődési ház nagytermében számolt be bő hét hónapos tevékenységéről, majd a lakók által feltett kérdéseket próbálta megválaszolni. A városlakók leginkább az utak rossz állapotát tették szóvá, s tudakozták, mikor számíthatnak arra, hogy otthonuk könnyebben lesz megközelíthető, de hosszabban szó esett a piac mellett álló garázsok helyzetéről és az általános városképről is.
Átláthatóan, közös erővel
A polgármester úgy vélte, az elmúlt években a város lakói számára nem volt átlátható az önkormányzati munka és nem volt megfelelő a felek közti kapcsolattartás sem, ezért első lépésként elkezdték közvetíteni a tanácsüléseket a közösségi oldalon, s mint mondta, ezért kezdeményezte a fórumokat is. „Sokkal jobb, hogyha ilyen közvetlenek vagyunk, hiszen látszik pontosan, hogy milyen határozattervezetek vannak, milyen módosító javaslatok érkeznek, mi a végső döntés, mekkora konszenzus van az önkormányzati képviselők között a döntés meghozatalában, és azon kívül is a képviselők milyen fajta megkeresésekkel fordulnak a város végrehajtó vezetése felé. És hogy ezeknek milyen határidővel, milyen megoldását tudjuk megtalálni” – mondotta.
Benedek-Huszár János hasonlóképpen nagyon fontos eredménynek nevezte azt is, hogy az RMDSZ és az EMSZ közti, a független tanácstagokkal és Gál Károly parlamenti képviselővel folytatott párbeszédnek hála az önkormányzatnál nincs politikai harc, marad tehát idő és erő a valódi munkára.
Új fejlesztések
A költségvetéséről elmondta: 42 millió lejből gazdálkodhatnak, aminek több mint hatvan százalékát fejlesztésekre költik. A pénz legnagyobb részét a román kormány alapjai biztosítják, de jelentős a más és az uniós forrásból érkező pénz is. Sokat segített az is, hogy az elmúlt időszakban kétszer érkezett költségvetés-kiegészítés, amiből nemcsak a halaszthatatlan számlákat tudták kiegyenlíteni, hanem fejlesztésre is maradt – ezeknek eredménye a következő években lesz látható. Az előző önkormányzat által hátrahagyott tizenegy beruházásból néhány – az ún. kollektív és a Petőfi utcai híd, a felsőrákosi vízhálózat kiépítése és a líceum új épülete – már a befejezéshez közel áll, folyamatban a zöldségpiac modernizálása, a millenniumi park, illetve az ANL-s tömbház környékén a park rendezése, valamint a közvilágítás megújítása, amit a Környezetvédelmi Alap támogatásával végeznek el.
Idén újabb tizenhét projektet indított a városháza. Közülük az egyik legjelentősebb az iskola központi épületének teljes energetikai felújítására vonatkozó, melynek megvalósulása esetén az épület új, modern fűtésrendszerhez is jut.
A kórháznál a járóbeteg-rendelő számára új szárny épül, rendeződik az udvar – ez magában foglalja a kórház, a mentőállomás és a tűzoltóság előtti területeket –, a mentők számára jó minőségű aszfalt lesz öntve, a többi zöldövezet lesz; továbbá hét épületet lebontanak, helyükre sebészetet, műtőblokkot, nőgyógyászatot és szülészetet magában foglaló szárny épül. „Nem akarunk több ágyat, 79 ággyal fog rendelkezni, hanem azt akarjuk, hogy az alapellátásnak a minősége olyan legyen, hogy az erdővidéki beteg első körben nyugodt szívvel forduljon a baróti kórházhoz, és ha itt nem tudják ellátni, akkor innen szakorvos irányítsa tovább másik szakkórházba” – jelentette ki a polgármester.
Megoldásra váró gondok
Bár megyeszinten Baróton a legolcsóbb a víz, akadnak, akik évek óta nem fizetik ki számlájukat, így lassan 280 ezer lejre emelkedik a szolgáltató kinnlevőségeinek összege. A hivatal kész végrehajtást is indítani ellenük, és azok ellen is, akik egyéb kötelezettségünknek nem tettek eleget: a városnak a pénztárából nagyon hiányzik az adókból és különféle büntetésekből be nem folyt 4,3 millió lej.
A föld-visszaszolgáltatással sem állnak jól – Bodosban az elmúlt harminc évben mindössze három birtoklevet adtak ki –, de a három hónapja felálló új földes bizottság fokozni fogja a munkát – ígérte Benedek-Huszár János.
Az utak állapotáért nem feltétlenül a helyi hivatal a felelős, hiszen akadnak olyanok, amelyek a megyei tanács tulajdonába tartoznak, ezért nekik kellene karbantartaniuk. Viszont igaz az is, hogy a városháza kezelésében levők közül is több nagyon rossz állapotú. A helyzet rendezése érdekében a megyei útüggyel felvették a kapcsolatot, akik a közeljövőben azok kátyúzását elvégzik.
Tennivaló van bőven
Szakács László alpolgármester, Pál-Szilágyi Zoltán (RMDSZ), Asztalos Attila (EMSZ) és Szabó Péter (RMDSZ) tanácstagok rövid, a polgármesteri hivatallal való együttműködést elemző felszólalását követően a városlakók mondták el véleményüket, tették fel kérdéseiket.
Volt, aki a városkép által szomorúnak és lehangolónak mondott állapotát és az emberek ügyekhez való hanyag hozzáállását tette szóvá – mint mondotta: ennek is betudható, hogy a külföldi vállalkozók elkerülik a kisvárost –, mások a Petőfi és a Gyöngyvirág utca burkolatának állapota miatt emelték fel hangjukat, akadt, aki a volt polgármestert, Lázár-Kiss Barna Andrást marasztalta el. Hosszabb vita kerekedett ugyanis abból, hogy mi lesz a piac végében épült, és csak azon keresztül megközelíthető garázsok sorsa, illetve lehetséges-e olyan megoldást találni, ami a tulajdonosoknak is megfelel, de a piac modernizálását lehetővé tevő pályázat érdekeit sem sérti.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.