A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kapta meg a 2020-as Tőkés-díjat. Izsák Balázs a kisvárdai református templomban, az ünnepi istentisztelettel egybekötött nyilvános kuratóriumi ülésen vette át a Tőkés László Alapítvány által létrehozott rangos díjat, amelyet tavaly ítéltek neki oda.
Az eseményen Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a díjazott és az általa vezetett szervezet külhoni magyarság érdekében tett erőfeszítéseit felidézve elmondta: Izsák Balázs vezetésével az SZNT a „székely politikai szubjektivitást” hozta létre nemcsak a Kárpát-medencében, hanem nemzetközi szintéren is. „Magyarországnak, a magyar külpolitikának és a magyar nemzetpolitikának a támogatása csak abban az esetben lehet eredményes és hatékony, ha világos határon túli, külhoni magyar politikai szubjektumok jönnek létre, ennek az előfeltételeit teremtette meg az SZNT az elmúlt években” – vélekedett a fideszes politikus, aki szerint Izsák Balázs ugyanazt a küzdelmet folytatja, amelyet Tőkés László indított, így ezt az elismerést nagybetűvel akár „a meg nem alkuvás” díjának is hívhatnák. Temesvár szellemisége, a hallgatás falának ledöntése nem egy egyszeri feladat, hanem egy szemléletmód, mely nélkül a magyar nemzetpolitika sem itthon, sem határon túl nem lehet eredményes – hívta fel a figyelmet Németh Zsolt. Arra is emlékeztetett, hogy a nemzeti régiókról szóló, az SZNT által indított polgári kezdeményezés eddig tizenegy országban volt eredményes, ennek során 1 167 000 online, valamint 250 ezer papír alapú aláírást sikerült összegyűjteni. A pandémiát és az akciót kísérő, 2013-tól 2021-ig tartó „jogi hercehurcát” figyelembe véve ez egy csoda – értékelte a politikus, és hozzátette: a polgári kezdeményezés sikerével az SZNT „szintet ugrott” és belépett az európai nagypolitikába. Kitért arra, sokaknak nem tetszenek a magyar nemzetpolitika sikerei, de akadtak támogatók is: a sikerbe besegített Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke, értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos is, aki saját hivatalának értékrendjével és az Európai Unió bíróságával szembemenve elősegítette a mintegy másfél millió aláírás összegyűjtését. „Az európai szövetségépítésnek egy egészen egyedülálló pillanatát jelenti tehát ez a mostani siker, az őshonos nemzeti kisebbségi brand építése a jövő útja, ami egy rendkívül fontos és szép feladat” – jelentette ki Németh Zsolt, reményét fejezve ki, hogy Izsák Balázs vezetésével az SZNT sikerre viszi az EU nemzeti kisebbségeinek ügyét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.