Az ozsdolai Ördög Zoltán és a sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián sem tétlenkedett az elmúlt hétvégén, hiszen előbbi a magyar motokrossz-küzdelemsorozat, míg utóbbi a Balkán-bajnokság ugyancsak harmadik futamán állt rajthoz. Mérlegük egy futamgyőzelem és egy kilencedik hely.
A bukaresti Top Cross TCS Racing Team együttesének versenyző 14 esztendős Ördög Zoltán iskolai elkötelezettségei miatt nem tartott csapatársaival az elmúlt hétvégén a törökországi Afyonkarahisarban rendezett harmadik Balkán-bajnoki futamra, helyette az anyaországi Tápióbicskén versenyzett, ahol a magyar motokrosszbajnokság ugyancsak harmadik viadalára került sor. Az MX2Junior kategóriában érdekelt és egy 125 köbcentis motorral versenyző Ördög Zoltán ezúttal az MX2-es géposztályban tette próbára magát, ahol kemény harc végén az első futamot a 8., míg a másodikat a 9. helyen zárta, és ez összesítésben a 9. helyet jelentette
számára.
„Zoltán már három éve nem versenyzett Tápióbicskén, ezért jó volt visszatérni ide. Jó laza talajú, homokos pályán rótták a köröket a motokrosszosok, így mindenki számára nehéz volt a verseny. A fiam mindkét futamon jól ment, a mezőnyben ott voltak az egykori 85 cm3-es ellenfelei, így nagyot meccseltek egymással. Elégedettek vagyunk az eredménnyel, s a tapasztalat szempontjából mindenképp jobb volt ez a verseny, mint ha itthon és egymagában edzett volna” – nyilatkozta Ördög István, ozsdolai sportolónk édesapja. Zoltán legközelebb szombaton és vasárnap Bulgáriában vendégszerepel, ahol Trojánban tartják az ottani pontvadászat szezonnyitó megmérettetését.
A szentgyörgyi Tompa Krisztián számára jól alakult a törökországi hétvége, hiszen megnyerte a Balkán-bajnokság 3. futamának mindkét versenyét. Motorosunk elmondta, hogy az afyonkarahisari viadalt jól előkészített pályán tartották, ahol rendszerint világbajnoki futamokat is szoktak rendezni.
„Az első futamon rajt-cél győzelmet arattam, a másodikon viszont csak másodikként jöttem el a rajtból, de pár kanyar után már az élen motoroztam, és fél kör előnnyel nyertem. Jó kis verseny volt, s már nagyon várom a Balkán-bajnokság negyedik futamát, amely a következő hétvégén Szerbiában esedékes” – foglalta össze törökországi vendégszereplését a Bukaresti Steauának versenyző Tompa Krisztián.
Eredmény: * magyar bajnokság – 3. forduló (Tápióbicske), MX2: 1. Marcel Stauffer (osztrák, KTM), 2. Pergel Bence (magyar, KTM), 3. Liszka Roland Noel (magyar, KTM)… 9. Ördög Zoltán (Yamaha) * Balkán-bajnokság – 3. forduló (Afyonkarahisar), MX2: 1. Tompa Krisztián (KTM), 2. Mariosz Kanakisz (görög, KTM), 3. Viktor Nejcsev (bolgár, GasGas). (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.