Várhatóan saját zsebükből kell időszakosan teszteltetniük magukat azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nincsenek beoltva koronavírus ellen – jelentette ki Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter.
Hangsúlyozta: nem tudnak és nem is akarnak senkit oltásra kötelezni, de a betegeknek ahhoz is joguk van, hogy olyan orvossal, asszisztenssel, ápolóval kerüljenek kapcsolatba, aki nem jelent kockázatot számukra, aki kevés valószínűséggel fertőz, és ez csak oltással érhető el. A miniszter elmondta azt is, hogy 87 ezer antigén gyorstesztet osztottak ki azon gyógyszertárak számára, amelyek vállalták, hogy részt vesznek a tesztelési folyamatban. A tárca ingyen bocsátja a patikák rendelkezésére a teszteket, de azok pénzt kérhetnek el a szolgáltatásért, felszámolva például a védőfelszerelések árát. Megyénként 2000 tesztet osztottak ki, Bukarestben pedig ötezret.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.