Az olasz válogatott hibátlan mérleggel, elsőként jutott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe, miután a csoportkör 3. fordulójában, vasárnap 1–0-ra legyőzte Wales együttesét Rómában. Az olaszok veretlenségi sorozata immár harminc mérkőzést számlál és 2018 szeptembere óta tart. Ráadásul sorozatban 11 győzelemnél járnak, és ezeken a meccseken még gólt sem kaptak.
Az elsÅ‘ húsz percben jelentÅ‘sen többet volt a labda az olaszoknál, ez gólhelyzetekben is megmutatkozott, betalálniuk azonban nem sikerült. A 30. perchez közeledve rövid idÅ‘re átvette az irányÃtást a walesi együttes, amely szögletbÅ‘l veszélyeztetni is próbált, de gólt nem tudott szerezni. Az olaszok mezÅ‘nyfölénye a félidÅ‘ hajrájában érett góllá, a mérkÅ‘zés képe alapján pedig a társházigazda megérdemelten vonult elÅ‘nnyel a szünetre.
A második félidÅ‘ tizedik percében minden komoly reménye elszállt a walesi gárdának, Ethan Ampadu ugyanis csúnya szabálytalanság miatt piros lapot kapott a játékvezetÅ‘tÅ‘l, Ãgy Robert Page csapata emberhátrányba is került. Az olaszok ebben a helyzetben magabiztosan tartották elÅ‘nyüket, és bár a lefújásig többször is megpróbálták növelni azt, nem sikerült nekik.
Â
Svájci siker a törökök ellen
A svájci válogatott 3–1-re legyÅ‘zte Törökország csapatát az A-csoport harmadik fordulójában, vasárnap Bakuban, ezzel életben tartotta továbbjutási reményeit. Svájc a csoport harmadik helyén végzett, mert rosszabb a gólaránya, mint a szintén négypontos walesi együttesé, Ãgy nyolcaddöntÅ‘be jutásuk a többi csoport eredményétÅ‘l függ.
A találkozón veszélyesebben kezdett a török válogatott, ám Seferović villanásával Svájc gyorsan vezetést szerzett. A folytatásban remek volt az iram, és ehhez számos kapura lövés is társult, a játékrész közepén pedig a svájciak növelték elÅ‘nyüket. A törökök ezek után nagy erÅ‘ket mozgósÃtottak, helyzetekig is eljutottak, azonban Yann Sommer többször is nagy bravúrral védett.
A második félidÅ‘ben állandósult a svájci fölény, ennek ellenére a törökök voltak eredményesek egy tetszetÅ‘s találat révén. A folytatásban is lendületes és eseménydús volt a meccs, amelyet Xherdan Shaqiri második gólja döntött el. A csapatok a hajrában sem lassÃtottak, újabb gól viszont már nem született.
Eredmények, 3. forduló, A-csoport: Olaszország–Wales 1–0 (gsz.: Pessina 39.), Svájc–Törökország 3–1 (gsz.: Seferović 6., Shaqiri 26., 68., illetve Kahveci 62.). A csoport végeredménye: 1. Olaszország 9 pont, 2. Wales 4 (3–2), 3. Svájc 4 (4–5), 4. Törökország 0.