Az árvíz által vasárnap elárasztott magyarhermányi református templom környékén sok a tennivaló, hogy a helyzet ne romoljon tovább, gyorsan kell cselekedni, de amennyiben mindenki beváltja a nehéz órákban tett ígéretét, megújulhat Isten hajléka. Bár szeretnék, ha minél hamarabb ismét használatba vehetnék a templomot, nem fogják a tennivalókat siettetni: a cél az, hogy jól végezzék el a munkát, úgy, hogy az évszázados falak közt még hosszú időn át lehessen háborítatlanul hirdetni az igét.
Sok jó tanácsot kapott az egyházközség
A tegnap Magyarhermányban járónak nehéz elhinnie, hogy alig két napja árvíz vonult végig a falu utcáin, s tett tönkre kerteket, öntött el pincéket, hordta tele iszappal a templomot. A szörnyű ítéletidőre csak a kissé sáros út, és az itt-ott letarolt, sáros fű emlékeztet.
A templom mellett a kissé kiszélesedő út teret képez, ami jól is fog most, hogy a hivatalos ügyben érkező szakemberek gépkocsijának helyet adjon; akad szemlélődő helybeli is elég. A templomban Moisza Arnold lelkipásztor és neje, Ambrus-Moisza Melinda társaságában egyházi, műemlékvédelmes és régész szakemberek a történtekről beszélgettek, és számbavették, rövid távon mit kell tenni.
Elsősorban ki kell hordani a padokat – nem olyan egyszerű, mert termetes darabok, valószínűleg asztalost kell hívniuk, hogy szétvágják őket –, aztán következhet a takarítás és a bontás. A külső szemlélődőnek úgy tetszhet, hogy a falat borító falambériában nem tett kárt a víz és az iszap, de a szakemberek szerint le kell szedni, mert nem odaillő, s gombák is megtelepedhetnek takarásában. Hasonló veszélyt rejthet a deszkából készült padlózat is, ezért megfontolandó, ne cseréljék-e téglára vagy kőre – javasolták. Arra is biztatták a hermányiakat, hogy szabaduljanak meg a néhány évtizede beöntött betontól, mert az megtartja a vizet, és hosszabb távon jóvátehetetlen kárt tehet a több évszázados falakban. Ha most tennének ilyent, hatalmas büntetést kapnának – figyelmeztették őket az illetékesek. Fontos teendőként hagyták hátra, hogy kiemelten figyeljenek oda a falak szárítására és a szellőztetésre is.

Isten segedelmével sikerülni fog
Moisza Arnold lelkipásztor úgy véli, bár hosszas és körülményes munka elé néznek, de a közösség segítségével meg tudják oldani ezt a helyzetet. Segítséget ígért Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, Ráduly István kormánymegbízott, élvezik az egyházkerület támogatását is, a napokban megtörténik a biztosítótársaság hivatalos kárfelmérése, és mindezeket összeadva talán meglesz az anyagi fedezet a helyreállításhoz.
Idén nyáron a templomot nem használhatják, de a gyülekezeti ház befogadóképessége az ünnepi napokon kívül elegendő lesz. „A közösség elég életerős ahhoz, hogy megjavítsuk ezt a templomot. Reménykedünk abban, hogy legkésőbb karácsonyra vissza tudunk térni falai közé, de az sem lesz baj, ha nem, mert bízom benne, hogyha a szükség úgy hozza, meg tudjuk oldani másképpen. Az a legfontosabb, hogy ne elhamarkodott munkát végezzünk, hanem mindenképpen minőségi javítása legyen a templomnak” – nyilatkozta a fiatal tiszteletes.
Berszán Istvánt, az erdővidéki református egyházmegye esperesét is a helyszínen találtuk. Mint mondotta, a tájegység lelkészei még nem tárgyalták meg, miként tudnak segíteni a bajba jutott egyházközségnek, de egész biztosan gyűjtést indítanak, s kapcsolatrendszerüket is latba vetik, hogy minél jelentősebb legyen a segítségnyújtás. „Minden állami illetékes támogatásáról biztosította a magyarhermányiakat, a püspök úr is érdeklődött, van-e valamire sürgősen szükség, valamint azt is ígérte, hogy az egyházkerületre mindenképp számíthatunk. Én abban bízom, hogy a sok kevés összeadódik, és Istenben bízva meg fogja adni azt a lehetőséget, hogy helyreállítsuk ezt a templomot” – mondotta a Közepajtán szolgáló lelkész.
Simon András baconi polgármester úgy nyilatkozott, az önkormányzat kész minden hivatalos formaságot előkészíteni, hogy a kárt szenvedett magyarhermányi emberek a kormánytól kárpótlásban részesüljenek, az egyháznak pedig a szükséghelyzetek enyhítésére elkülönített saját alapjukból ígért támogatást: ha van gond, amihez azt az összeget fel lehet használni, akkor ez olyan – mondotta.

Intézményi támogatásra is számíthatnak
Csáki Árpád, a Kovászna Megyei Művelődési Igazgatóság vezetője úgy nyilatkozott, hogy a kárt számba veszik, a jegyzőkönyvet továbbítják a minisztériumnak, és igyekeznek anyagi segítséget biztosítani, de akár a szakértői véleményezés megrendelésével is támogatják a műemlék tulajdonosát. „Most a legeslegfontosabb, hogy kiszárítsák a templomot, a bútorzatot ideiglenesen távolítsák el, majd fel kell szedni a padlót. Mi nyilván ragaszkodunk hozzá, hogy ez régészeti felügyelet alatt történjék, mert ez egy középkori templom, nem tudjuk, hogy a deszkapadló alatt milyen töltésréteg van, a középkori templomnak a szentélye és alapjai hol vannak. Szakértők bevonására is szükség lesz, akik majd javaslatot tesznek az egyházközségnek, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe a felújítás során. Úgy kell elvégezni, hogy hasonló eset ne fordulhasson többet elő. Sajnos csak lassan, lépésről lépésre haladva lehet ezzel a munkával végezni – mondotta Csáki Árpád.
Sztáncsuj Sándor régész úgy vélte, szerkezeti szempontból nincs akkora baj. A legfontosabb, hogy a falakat minél hamarabb kiszárítsák, mert a felújítás másképp nem kezdődhet el. A padló felszedése régészeti felügyelettel kell történjen, sőt, a kutatás is indokolt egy ilyen jelentősebb munka előtt, mert értékes építéstörténeti előzményekre derülhet fény, az pedig mindannyiunk érdeke.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.