Újabb lépést tett csütörtöki soros ülésén a málnásfürdői egykori kezelőközpont megújulása felé Kovászna Megye Tanácsa, miután a testület tagjai a román pártok képviselőit leszámítva rábólintottak, hogy a valamikori szállodaépület és a terület az Országos Befektetési Társaság kezelésébe kerüljön. Amint arról már beszámoltunk, a társaság kormányfinanszírozással egy korszerű gyógyturisztikai képzőközponttá alakítja át az ingatlant. A beruházás teljes értéke hatmillió euróra rúg.
A szavazást megelőzően Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke beszámolt arról, hogy az Országos Befektetési Társasághoz finanszírozás és kivitelezés céljából benyújtott beruházási elképzelés elbírálása túljutott a második fordulón. A fejlesztési minisztérium azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy időszakosan adják át a kezelési jogot a társaságnak, amely elemzi a benyújtott dokumentációt, majd bemutatja a beruházás terveit a szaktárcának.
Az átadásról szóló határozattervezet elfogadása nem volt teljesen zökkenőmentes, mivel a román pártok testületi tagjai több kifogást is megfogalmaztak, majd egy tartózkodással kivétel nélkül az elfogadás ellen szavaztak. Olimpiu Floroian a Nemzeti Liberális Párt részéről azt kifogásolta, hogy az önkormányzat által összeállított dokumentációban nem szerepelnek például építőanyag egységárak. Floioran hangsúlyozta, hogy nem ellenzik a beruházást, viszont nagy értékű, ezért óvatosabban kellene eljárni. Mint kiderült, egy korábbi ülésen a málnásfürdői szálloda kérdése már szerepelt, akkor az előzetes gazdasági és műszaki mutatókról kellett dönteni, és a liberális tanácstag ugyanezeket a kifogásokat fogalmazta meg, ennek ellenére az akkori tervezet is átment a testületen. Tamás Sándor válaszában kifejtette, a beruházás végső terve még nem készült el, ezt majd a társaság állítja össze, a megyei önkormányzat által készített dokumentációban becsült értékek szerepelnek, melyeket majd átértékelnek a végső terv elkészítésénél. A pénzügyi vonatkozása sem az önkormányzattól függ, hiszen kormányfinanszírozásból épül meg a központ, és a társaság feladata a kivitelező megtalálása közbeszerzési eljárással, illetve maga az építkezés lebonyolítása is rájuk hárul. Ahhoz viszont, hogy a végső tervezés elinduljon, szükség van az ingatlan kezelésének időszakos átadására. A tervezetet végül az RMDSZ és Erdélyi Magyar Szövetség testületi tagjainak támogató szavazataival fogadták el.
Amint arról több rendben beszámoltunk, a művészeti és népiskola gondnokságában lévő szállodaépületet – az egyetlen egyébként, ami az egykori üdülőtelep ingatlanjaiból még megmaradt – korszerű gyógyturisztikai képzésközponttá alakítják át, amely szálláshelyként is működik majd. A számítások szerint hatvan férőhelyes, konferenciateremmel is kibővített korszerű ingatlan épülhet újjá. Tamás Sándor a testület ülését követően arról is beszámolt, hogy Málnásfürdő kapcsán nem ez az egyetlen komolyabb beruházás, az országúttól a településen átvezető 122B jelzésű megyei út is korszerűsítés alatt áll. A munkálatokkal eddig az országúttól az Olt-hídig tartó szakaszon haladtak, az esőzések miatt viszont gondok adódtak. A felújítás során a jelenleg már veszélyes Olt-híd helyett is új átkelőt építenek – tett hozzá Tamás Sándor. Az elmúlt hetek esőzései nyomán lezúduló ár Málnásfürdő központjában is jelentős károkat okozott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.