Félreértés ne essék, nem arra a kocsmázásra gondolok, amikor az ember elindul hazulról délután, másnap reggel az ágyában ébred, és azt se tudja, milyen évet írunk és hogy került haza. Ellenben azt mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy a líceumista, az egyetemista, a fiatal felnőtt életének kulcsfontosságú, mondhatni, elengedhetetlen etapja a kocsmázás. Az a kocsmázás, amikor összeülnek sokan és egy sör mellett készek megváltani a világot.
Senkit ne tévesszen meg a többes szám harmadik személy, én is ide tartozom. Tudva levő, hogy az ifjoncok (latin nevükön homo tinédzserikusz) minden alkalmat kihasználnak egy összeröffenésre, lehetőleg vendéglátói körülmények között. Na de hogy is néz ki ennek a bizonyos jelenségnek a folyamatábrája? Azzal kezdődik minden, hogy cseng a telefon. Illetve leginkább üvölt vagy zörög, de ez most mindegy. Szóval, felvesszük, és a vonal másik végén rögtön egy kérdést szegeznek nekünk: „Hallod-e, este megyünk-e egyet ki?” Alattomos kérdés ez, hiszen a beszélgetésekre éhes, szociális kapcsolatokat mindenáron építeni akaró fiatal rögtön elcsábul, és fizikailag képtelenné válik nemleges válasz adására. Így tehát, bármilyen dolga is legyen otthon, nem számít, mennyire halaszthatatlan, igent mond. Az időpont és helyszín leszögezése után bontjuk a vonalat, és kezdetét veszi a készülődés: „Mit vegyek fel? Vajon este milyen idő lesz? Anya, mit szólsz, vigyek-e egy felsőt?” Miután ezek a kérdések válaszra leltek és a készülődés véget ért, már az egyik lábunk kint van az ajtón, eszünkbe jut, hogy mégis jó volna egy „seregszemlét” tartani, hogy mindenünk megvan-e: pénztárca, telefon, fülhallgató, házkulcs. A felsorolás ezen pontján felüti fejét az új világ problémája: hol a maszkom? Pillanatok alatt, a lakásból háborús övezetet varázsolva, magunkhoz ragadunk egy maszkot, és lóhalálában még visszaszólunk: „Elmentem, nem tudom, mikor jövök.” Ugye, mennyi gonddal-bajjal jár, míg a fiatal egyed útnak ered? Miután a viszontagságokat átvészelve el tudtunk indulni, már késésben, a rohanás módosult tudatállapotában sietünk a találkozás megbeszélt helyszínére. A rohanás közben természetesen különböző szitokszavak és cifra káromkodások mormolása kötelező.
Megérkezvén az előre leszögezett kocsmába, kifújjuk magunkat, és már csak egy jó hideg innivalóra van szükség, hogy az imént megélt keserves pillanatokat elfelejtsük és megnyugodjunk. És ettől a pillanattól beszélhetünk a kocsmázás esszenciájáról: a fiatalok leültek egy asztalhoz, kértek egy sört, és azonnal megoldották a világ összes problémáját. Minden filozófiai kérdésre választ találnak, asztalt csapkodva szidják „a rendszert” és a hazug, lázadás tárgyát képező felnőtt világot, mert hiszen ez a kocsmába járó fiatal felnőtt „dolga”: hogy higgyen a világ megválthatóságában, lázadjon az ellen, ami nem tetszik neki, és tágítsa nézeteit, véleményét, gondolkodását. Szigorúan a kocsmaasztal mellett.
Szabó-Kádár Henrietta
