Bukarestben tüntetnek a gazdákMedveügyben betelt a pohár

2021. június 25., péntek, Közélet

A medvék jelentik az erdővidéki gazdák számára az egyik legnagyobb gondot, egyrészt az okozott károk, a rettegés miatt, másrészt a kártérítések késése, bonyolult, hosszan tartó ügyintézés okán – derült ki a nagybaconi közbirtokosság székhelyén tartott tegnapi gazdafórumon. A gyűlésen kijelentették: jövő kedden tüntetést szerveznek Bukarestben székelyföldi megyék az ország más régióiból érkező gazdákkal együtt. Több ezren lesznek, követelik a medveügy rendezését, de egyúttal kiállnak Tánczos Barna miniszter mellett is, akit sorozatosan támadnak a medvekérdés rendezését célzó kezdeményezései miatt.

  • Fotó: Nagy D. István
    Fotó: Nagy D. István

Az eseményt a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének falugazdászai és a közbirtokosság szervezte. A szép számban megjelent gazdák mellett az agrártárca képviseletében jelen volt Barabási Antal Zsombor államtitkár, dr. Rémán Domokos igazgató, Könczei Csaba és Gál Károly parlamenti képviselők, erdővidéki önkormányzatok, megyei agrárintézmények, érdekképviseleti szervezetek megbízottai.

A medvék okozta gondokról elsőnek Nagy Károly beszélt. Több gazda kért kártérítést medvék által okozott károk megtérítésére, másfél évet tartott az ügyintézés, most átiratot kaptak, hogy a hivatalosságok megtagadják a kifizetést. Nem értik, hogy mi történik, hiszen minden kötelezettségüknek eleget tettek – mondta felháborodva Nagy Károly. Kiemelte: az éjjel is a medve elűzésével kellett foglalkoznia, nincs nyugtuk a vadaktól. Simon András polgármester is felszólalt: az utóbbi időszakban tizennégy medvetámadást jelentettek. Tehetetlenek, minden alkalommal kihívják a csendőrséget, próbálják elűzni a medvéket, de azok mindig visszatérnek. „Önök vannak ott (Bukarestben – szerk. megj.) – mondta a jelen lévő hivatalosságoknak – kapcsolatban állnak az illetékesekkel, tehát várjuk a segítséget”.

Nagy azt is elmondta, egy korábbi gyűlésen ígéretet kapott, hogy utánanéznek, miért estek el a jogos kártérítésektől, de nem történt semmi. Gál Károly azonnal felvette a kapcsolatot Ráduly István prefektussal, aki üzenetben közölte: részletes írásos választ fog küldeni.

Konkrét megoldásokkal nem szolgáltak a hivatalosságok, de az elhangzott: Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter komoly változtatásokat akar bevezetni a medvék távoltartása érdekében, de sokan vannak, akik keresztbe tesznek neki.
 

Kiállnak a miniszter mellett

Gál Károly vetette fel: jövő kedden (június 29-én) 12 órától tüntetést szerveznek Bukarestben, egyrészt a medveügy megoldását követelik, másrészt támogatni kívánják a nehéz helyzetben lévő minisztert.

Jelen volt Porzsolt Levente erdészmérnök, Tánczos erdőügyi tanácsadója. Elmondta, a „sötétzöldek” naponta ott vannak a minisztérium előtt, mindenhol hallatják hangjukat, mindenáron próbálják megakadályozni a gazdáknak, erdészeteknek, vadásztársaságoknak is kedvező törvénymódosításokat. Valós problémával szembesülünk, de ez Bukarestből másképp látszik – mondta, hallatnunk kell a hangunkat.

Kedvező helyzetről beszélt Könczei Csaba is: jó a csillagok állása, a magyarságnak – habár a medveügy nem csak magyarkérdés – képviselői vannak a parlamentben, a kormányban, minisztériumokban, most kell a megfelelő lépéseket megtenni – vázolta. Tánczos Barnát folyamatosan támadják, fenyegetik, pedig már rég közelebb lehetnénk a medveügy megnyugtató rendezéséhez. „Épp ezért fontos, hogy kedden minél többen ott legyünk Bukarestben, álljunk ki a miniszter mellett, követeljük a medveügy mielőbbi rendezését” – húzta alá, felvetését támogatták a jelenlévők.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 756
szavazógép
2021-06-25: Közélet - Fekete Réka:

Kezdődik az érettségi

Június 28-án a román nyelv és irodalom írásbelivel kezdődik az érettségi második szakasza azt követően, hogy az elmúlt három hét alatt az érettségiztető bizottságok a középiskolai évi átlagok alapján kiszámították a román nyelv és irodalom, magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv és számítógépes kompetenciák pontszámait, amelyek a szóbeli vizsgákat helyettesítik.
2021-06-25: Máról holnapra - Mózes László:

Tanév végén

Véget ért a tanítás az iskolákban. Diákot, pedagógust, szülőt egyaránt megviselő tanévet zárunk, korcsoportok szerint hosszú és nagyon hosszú távoktatási időszakokkal. A vírushelyzet alaposan felborította a hagyományos, tantermi oktatást, a tanítás csupán májustól kezdett visszazökkenni a régi kerékvágásba.